Egy ritka "kannibál vihar" közelít a Föld felé, legalábbis ezt jósolta meg korábban Baba Vanga, akinek világvége-látomásai között szerepelt egy pusztító napvihar is.

A vak médium szerint a bolygót egy olyan erős kitörés sújtja majd, amely komoly áramkimaradásokat okozhat, vagyis sötétségbe taszíthat bennünket. A jóslat eredetileg 2023-ra szólt, ám akkor nem valósult meg. Most azonban a Brit Földtani Főszolgálat (BGS) arra figyelmeztet, hogy a Föld felé tart egy olyan erejű napvihar, amekkorát két évtizede nem tapasztaltunk. A jelenség megzavarhatja a kommunikációs és műholdas navigációs rendszereket is.
A "kannibál vihar" kifejezés arra utal, hogy az érkező napvihar egy korábbi, múlt héten történt kitörés maradványait nyeli el, vagyis annak energiájából táplálkozik.
Az előző vihar már önmagában is okozott zavarokat: az Egyesült Államokban például késleltette a NASA egyik tervezett űrhajós indítását. Egy rakétának Floridából kellett volna felszállnia két űrhajóssal a fedélzetén, hogy a Marsot tanulmányozzák, ám a szélsőséges napsugárzás miatt elhalasztották a kilövést.
A Földön eközben a csillagászok és az érdeklődők lenyűgöző északi fényt láthattak, amely a Napból érkező részecskék és a légkör találkozása miatt erősödött fel.
A jelenlegi előrejelzések szerint egy második, még erősebb vihar is úton van, amely a korábbi hullám energiáját elnyelve tovább fokozhatja a hatást. Ez a napvihar a becslések szerint a 2005 óta tapasztalt legerősebb lehet - írja a Daily Star.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.