Gyilkos zöld ruhák: a 19. század halálos divatőrülete

A viktoriánus korban Angliában és Amerikában elképzelhetetlen volt, hogy egy előkelő hölgy kétszer jelenjen meg ugyanabban a ruhában. A divat nyomása óriási volt, mindenki különleges, látványos színű öltözékeket szeretett volna – leginkább a smaragdzöld ruha volt a szívük vágya.

Smaragzöld ruha: a szín, amiért mindenki megőrült

A 18. század végén, 1775-ben egy svéd vegyész, Carl Wilhelm Scheele olyan felfedezést tett, amely egyszerre volt lenyűgöző és veszedelmes. Megalkotott egy különösen élénk zöld festéket, amely minden addigi pigmentnél természetesebben idézte meg a lombok és mezők színét. Ez a smaragdzöld árnyalat – amelyet Scheele-zöldként vagy párizsi zöldként emlegettek – gyorsan meghódította a szalonokat. A siker receptje azonban nem volt ártalmatlan: a keverék rézből és arzénból készült, és Scheele már a kezdetektől tisztában volt vele, hogy mérgező. 

Habár a legtöbben tudták, hogy arzént nyelve hamar kezet fognak a halállal, annak már kevesen voltak tudatában, hogy a pora belélegezve vagy bőrrel érintkezve is halálos lehet. Ráadásul nemcsak a ruhákat, hanem tapétákat, gyertyákat, függönyöket és játékokat is festettek az anyaggal.

A báli szalonok titkos gyilkosa

A smaragdzöld ruha státuszszimbólum volt. A gazdag hölgyek semmiképpen sem akartak kétszer ugyanabban a ruhában mutatkozni, így újabb és újabb méregzöld csodákat varrattak maguknak. A báltermekben gyakoriak voltak az ájulások, fejfájások, hányinger, amit a szoros fűzőknek vagy a zsúfoltságnak tulajdonítottak. Csakhogy a tünetek valódi oka az arzénnal átitatott szövet volt. Egyetlen szoknya annyi arzént tartalmazott, hogy a mennyiség a bálterem közönségének felét is megölhette volna.

A varrónők tragédiája

A gazdag hölgyeket legalább részben védte a sok réteg alsószoknya. Kevésbé jártak jól a cselédek és varrónők, akik egész nap az arzénporban dolgoztak. 1861-ben egy 19 éves lány, Matilda Scheurer zöld művirágokat festett. Egyik nap rosszul lett: görcsrohamai voltak, habzott a szája és hányt. Orvosai feljegyezték, hogy az epéje zöld színűvé vált, a körmei és a szemfehérje is elszíneződött. Boncolásakor arzént találtak a gyomrában, a májában és a tüdejében. A halála hatalmas botrányt kavart. A sajtó először írt nyíltan a „gyilkos zöldről”, és sokan ekkor szembesültek azzal, hogy a divat szó szerint ölhet.

Lassú halál az úri körökben

A gazdag hölgyek esetében a mérgezés tünetei gyakran lassabban jelentkeztek fáradtság, májkárosodás, csontritkulás, immunrendszer-gyengülés, idegkárosodás, sőt rák formájában – ezek mind összefüggtek az arzénos festékekkel. A halálos folyamat elhúzódott, így először senki sem gyanakodott a ruhákra.

A vég kezdete

Ahogy egyre több újságcikk és orvosi beszámoló jelent meg, a közvélemény lassan elfordult a mérgező divattól. Skandináviában, Franciaországban és Németországban betiltották az arzéntartalmú festékek használatát, Nagy-Britanniában azonban még évekig tartotta magát a divat. Szépen lassan aztán így ért véget szerte a világon a 19. század egyik legnagyobb divatőrülete. A smaragdzöld ruha, amely egykor a gazdagság és az elegancia jelképe volt, lassan a halál szimbólumává vált.

Ezek is érdekelhetnek: