UFO-vadászok új felvételeket tettek közzé egy titokzatos objektumról, amely fényes nappal repült át Texas felett. A megfigyelés szeptember 8-án, keleti idő szerint este nyolc óra után történt Trentonban, amikor két tanú legalább két percig figyelte a piramis alakú objektumot, ami kelet felé haladt.
Ez az idegen űrhajó, amit „fekete háromszögként” írtak le nagyjából 32-48 km/h sebességgel repült, miközben egyre magasabbra emelkedett az égen, és egyre távolabb került a szemtanútól. A történet pikantériája, hogy már egyszer látták ezt az UFO-t elhaladni az Egyesült Államok felett. A tanú hozzátette, hogy az azonosítatlan tárgy egyáltalán nem adott ki hangot, miközben a levegőben repült. A tárgy hossza körülbelül két méter volt, ami viszonylag nagynak számít, ha egy közönséges léggömb lett volna.
A texasi lakos, aki a megfigyelés idején a saját telkén tartózkodott, képes volt ráközelíteni és tiszta felvételt készíteni az állítólagos idegen űrhajóról, amikor az a közeli fák vonalából körülbelül három méteres magasságban felbukkant. A tanú, aki a felvételt elküldte a Nemzeti UFO Jelentő Központnak (NUFORC), hozzátette, hogy a sötét színű háromszög bronzszínűnek tűnt, és vagy meg volt világítva, vagy pulzáló fény vette körül a szélét.
Bár az UFO-t rögzítő személy megjegyezte, hogy az objektum alakja megváltozott, a szemtanú több mint 60 másodpercig követte a kamerájával, és ezalatt az objektum egyenes szélű, háromszög vagy piramis alakú maradt.
A NUFORC, egy önkéntesek által működtetett nonprofit szervezet, amely 1974 óta gyűjti az UFO-jelentéseket, megjegyezte, hogy lehetséges, hogy az objektum egyszerűen csak egy léggömb, és az amerikai katonai tisztviselők továbbra is azt állítják, hogy nincs határozott bizonyíték földönkívüli kapcsolatra.
Ez az eset csak egy a 10 közül, amelyeket az elmúlt három hétben jelentettek a NUFORC-nak Texasban - írja a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.