Új égi társunk érkezett – a NASA kutatói hivatalosan is megerősítették, hogy a Földnek most már két holdja van. Az újonnan felfedezett objektum, a 2025 PN7 nevű „kvázi-hold” már az 1960-as évek óta kíséri bolygónkat, és előreláthatóan 2083-ig velünk is marad, mielőtt eltávolodik a világűrbe.
A felfedezést a hawaii Pan–STARRS obszervatórium tette múlt hónapban. A kutatók szerint a kis aszteroida mindössze 19 méter átmérőjű, és a Nap körül nagyon hasonló pályán halad, mint a Föld. Bár úgy tűnik, mintha bolygónkat kerülné meg, valójában nem gravitációsan kötődik hozzánk, hanem a Nap vonzása tartja pályán.
A NASA szakértői szerint a 2025 PN7 a hatodik ismert kvázi-hold, amely Földhöz hasonló pályát követ, de a legkisebb és leginstabilabb az eddigiek közül. A laikus szem számára láthatatlan, csak professzionális távcsövekkel figyelhető meg.
„Ez az apró égitest kicsi, halvány és ritkán látható, így nem csoda, hogy eddig senki sem vette észre”
– magyarázta Carlos de la Fuente Marcos, a Madridi Complutense Egyetem csillagásza.
A kvázi-holdak a tudósok szerint különleges kategóriát képeznek az úgynevezett „Arjuna” típusú égitestek között, amelyek szinkronban mozognak a Föld Nap körüli pályájával. A 2025 PN7 időnként 4,5 milliótól 59 millió kilométerig változó távolságban halad mellettünk.
A NASA által most megerősített felfedezés új ablakot nyit a Föld közvetlen kozmikus környezetének kutatásában. A tudósok szerint ezek a kvázi-holdak és úgynevezett „miniholdak” értékes információkat hordozhatnak arról, hogyan keletkeztek a Naprendszer kisbolygói, és milyen veszélyt jelenthetnek a jövőben bolygónkra.
„Ezek a különös, majdnem-holdak a világegyetem apró időkapszulái”
– fogalmazott a Planetary Society egyik szakértője. –
„Segíthetnek megérteni, honnan származnak az aszteroidák, és hogyan alakult ki a Föld kozmikus környezete.”
A chilei Vera C. Rubin Obszervatórium, amely nemrég kezdte meg működését, várhatóan további kvázi-holdakat is azonosíthat, így a jövőben akár több „kísérőnk” is lehet – még ha csak ideiglenesen is, derül ki a Daily Mail cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.