A C-vitamin hősének regénybe illő élete – Eddig sosem hallott titkok Szent-Györgyi Albertről

Kevés magyar tudós neve cseng olyan ismerősen világszerte, mint Szent-Györgyi Alberté. Az 1937-ben Nobel-díjjal kitüntetett biokémikus története nem csupán laboratóriumi áttörésekről szól: élete tele volt fordulatokkal, küzdelmekkel és merész döntésekkel, amelyek egyaránt beírták nevét a tudomány és a történelem lapjaira. Születésének évfordulója alkalmából most rá emlékezünk.

Szent-Györgyi Albert: egy tudósdinasztia sarja

Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született Budapesten, egy neves orvoscsaládba. Anyai ágon a híres Lenhossék-dinasztia tagja volt, amelyből több generáción át kerültek ki elismert professzorok. Bár iskolásként sokáig gyenge tanulónak számított, kitartása végül átsegítette a kezdeti nehézségeken: orvosi diplomáját 1917-ben szerezte meg. Már ekkor a sejtek működése, az élet titka izgatta, és az anatómiától hamar a biokémia felé fordult.

Az első világháború után Németországban, majd Hollandiában dolgozott, de a húszas évek elején Hamburgban komoly nélkülözést kellett átélnie. Az éhezés és a fűtetlen lakások nem tántorították el, sőt, még inkább erősítették benne a tudomány iránti elhivatottságot. 1929-ben a Cambridge-i Egyetemen doktori fokozatot szerzett, ahol egy mellékvesében felfedezett, redukáló hatású anyag vizsgálatáért kapott ösztöndíjat. Ezt nevezte el először hexuronsavnak – ebből lett később a C-vitamin, vagyis aszkorbinsav (utóbbi nevet a skorbutból eredeztette).

A paprika diadala

A harmincas évek elején Szegedre költözött, ahol kutatásai döntő fordulatot vettek. Bár kutatócsoportjával eredetileg a sejtlégzés és az oxidáció folyamatát vizsgálta, az ismeretlen anyag pontos azonosítása során fedezte fel, hogy a közönséges magyar paprika – amely különleges hatással bír a sejtek egészségére – kiváló C-vitamin-forrás.

Az anekdota szerint Szent-Györgyi felesége egy alkalommal paprikasalátát kínált az étkezéshez, amit azonban ő nem akart megenni. Hogy ne bántsa meg az asszonyt, azt mondta neki, hogy el kell vinnie a laboratóriumba, hogy megnézze, van-e benne C-vitamin. Addigra ugyanis a külföldről hozott valamennyi hexuronsavát elhasználta korábbi kísérleteire, az addig vizsgált káposztából és citromból azonban nem tudott elegendő C-vitamint kivonni. Legnagyobb meglepetésére azonban a paprika tele volt vitaminnal, így alig egy hét múlva másfél kilogramm hexuronsav volt a kezében (összehasonlításként az Egyesült Államokban egy év alatt mindössze 25 grammot tudott kivonni a mellékvesékből).

Ez a felfedezés nemcsak a tudomány számára volt áttörés, hanem az egész világ egészségügyére is nagy hatással bírt. Neki köszönhető, hogy a skorbut és a vitaminhiány elleni küzdelem új alapokra helyeződött. Munkáját 1937-ben orvosi és fiziológiai Nobel-díjjal ismerték el, amellyel ő lett az első – és mindmáig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat.

Tudós és hazafi Amerikában

A második világháború idején nemcsak a laborban volt aktív. Részt vett az ellenállási mozgalomban, és kapcsolatot keresett a szövetségesekkel, hogy Magyarország kiléphessen a háborúból. A német megszállás után bujkálnia kellett, de szerencsére túlélte a vészterhes időket. A háború után rövid ideig politikai és közéleti szerepet vállalt, rektor lett Szegeden, és részt vett egy új Magyarország felépítésének reményében. Ám hamarosan csalódott a politikai fordulatokban, és 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált.

Massachusettsben, Woods Hole-ban telepedett le, ahol létre hozott egy alapítványt, és új kutatási irányokba kezdett. Eleinte az izomműködés biokémiáját, később a rák kialakulását vizsgálta. Bár a C-vitaminhoz hasonló világra szóló áttörést már nem ért el, tudósi tekintélye semmit sem csorult. Az amerikai tudományos élet meghatározó alakjaként több akadémia tagjává választották, díszdoktori címek és kitüntetések sorát kapta. Magyarországra csupán kétszer tért vissza: 1973-ban a Szegedi Biológiai Kutatóközpont átadására, majd 1978-ban a Szent Korona hazaszállítását kísérő delegáció tagjaként.

A tudós öröksége

Szent-Györgyi Albert 1986-ban hunyt el az Egyesült Államokban, de munkássága azóta is mindennapjaink része. Hírneve ott van minden paprikában és minden pohár narancslében, de még inkább abban a tudományos szemléletben, amely a felfedezés vágyát és az emberi kitartást hirdeti. Életútja egyszerre volt tudósé, hazafié és világpolgáré – olyan magyaré, akinek munkája valóban megváltoztatta a világot.