Szörnyűségre vetemedhetett egy bántó szellem, egy gyermeket vett célba

szobatárs
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 29. 19:30
Az érintett ebbe még ma is beleborzong. Tényleg szellemjárás történt vagy inkább valaki más áll a rettenetes esemény hátterében?

Egy Reddit-felhasználó számolt be arról, hogy 2011-ben, amikor 4. osztályos volt, a szülei beíratták egy bentlakásos iskolába, ahol a kollégiumi szobánkban körülbelül 15 diák lakott, és rémisztő jelenségre figyelt fel. Általában 21:30-kor lekapcsolták a villanyt, és szinte mindenki aludt már 22:00-ra, hiszen mindannyian fiatalok voltak, csupán 9-10 évesek. Az éj leple alatt azonban megmozdulhatott a szellemvilág, véli ezt már felnőttként...

Mit akarhatnak a szellemek?
Vajon mit akarnak a szellemek?
Illusztráció: zef art / shutterstock

Egy szobatárs vagy egy szellem támadta meg?

Mint visszaemlékezett, furcsa módon egy este még 2011-ben nem tudott elaludni, és valamiért nagyon félt, de ennek okát nem tudta megnevezni. Csukva volt a szeme, próbált elszenderedni, de hiába. Már elmúlt 11 óra, és a szobában csend volt, úgyhogy azt hitte, mindenki alszik. Félt, ezért csukva tartotta a szemét még akkor is, amikor hirtelen azt érezte, hogy valaki a nyakára teszi a kezét. 

Körülbelül 4 másodpercig fojtogatott, aztán lassan elengedett. Úgy tettem, mintha aludnék, nem volt bátorságom kinyitni a szemem, mert fiatal voltam és nagyon féltem. Aztán bebújtam a takaró alá, és fél óra múlva végül elaludtam.

A nevét és lakhelyét titokban tartó posztoló úgy érzi, hibázott, amiért nem nyitotta ki a szemét, hiszen megmutatta volna, ki vagy mi volt az, aki vagy ami bántani próbálta. Bánja már, hogy nem kérdezte meg másnap a szobatársait, ők érzékeltek, hallottak-e valami szokatlant... Azt is sajnálja, hogy nem szólt a nevelőtanárának.

A posztoló azt mondja, nem hisz szellemekben, mégsem talál más magyarázatot a történtekre, minthogy kísértetjárás tanúja lehetett. Nem érti ugyanis, hogy miért akarta volna valaki megfojtani éjjel, hisz nem voltak ellenségei és aztán szerencsére többé nem is történt vele hasonló. Vajon egy gonosz szellem mutatta meg magát neki? Sajnos utólag nehéz magyarázatot találni a múlt eseményeire, ráadásul akkoriban még kamerák sem voltak a szobákban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.