„A megrázó élmények elkísérnek a sírig” – Rózsika néni, az első női mentőápoló ma már 92 és fél éves

Még az Országos Mentőszolgálat is sokáig úgy tudta, hogy 2017 óta vannak csak nők a mentőápolók között. Számukra is csak idén derült ki, hogy bizony az 1950-es években pár évig voltak női mentőápolók, az elsők közül azonban már csak egy él, aki elmesélheti. Ő a 92 és fél éves Zabó Jánosné, azaz Rózsika néni, aki most a Borsnak elmesélte milyen is volt az ’50-es években nőként mentőzni, amikor még nem voltak ilyen modern mentőautók, viszonylag könnyű hordágyak és bizony pszichológus sem segítette őket, hogy feldolgozzák a szörnyűségeket, amiket láttak.

„Hat lányt választottak ki, de már csak én élek közülük”

Rózsika néni Kiskunfélegyháza mellett nőtt fel. Vidéki lányként nem kapott otthonról támogatást, így mikor lehetősége volt rá, hogy ingyen tanítsák, kiképezzék mentőápolónak és ebben dolgozzon, azonnal élt a lehetőséggel.

– Az ’50-es években örültünk, ha dolgozhattunk, nagyon más világ volt még akkor. Tizenhat éves voltam, amikor a nővérem felhozott Budapestre. Egy beteg néni mellett kellett segédkezni, talán innen jött az, hogy az egészségügyben találtam később magam – kezdi a Borsnak a néni, akivel beszélgetve meg nem mondanánk, hogy már több mint 92 éves. Szellemi frissességét a sok olvasás adja, memóriája pedig olyan mint a szivacs, mindenre emlékszik.

 – meséli a kezdeteket Rózsika néni, aki kiemeli, hogy ugyanolyan képzést kaptak mint a férfiak, sőt, talán még jobbat is, a lányokat ugyanis akkoriban levitték a bányába is és a légi betegellátásra is kiképezték őket. A képzés után pedig jött a munka, ami cseppet sem volt könnyű.

– Nagyon nehéz hordágyak voltak még akkoriban és arra még jött nem egyszer a közel 100 kilós ember. Úgy vittük őket, volt, hogy a hatodik emeletre, akár csigalépcsőn is. Akkoriban még nem volt minden házban lift, vagy ha volt is, sokszor nem működött. A mentőkocsik sem voltak ilyen felszereltek. A mai mentőautók már kész laborok ahhoz képest – részletezi Rózsika néni, hozzátéve, hogy akkoriban a síneket is maguknak kellett összerakni a betegek számára. Persze voltak sín alapok, de ők állították össze, felmérve, hogy mekkora kell a sérüléshez. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

„Egész életemben elkísért a szörnyűség, amit mentőápolóként láttam”

Ha balesethez kellett menniük, akkor nem volt pardon, a legbrutálisabb helyszíneken is helyt kellett állniuk nőként.

 – számol be a szívfacsaró esetről Rózsika néni, aki jól tudta akkoriban, hogy akármilyen szörnyű is, amit lát és tapasztal, azt magának kell feldolgoznia, segítség nélkül. Mindezt 18 évesen.
– Ilyen, hogy pszichológus… dehogy volt. Nem is hallottunk még ilyenről akkoriban, hogy pszichológia. Tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, minket erre képeztek ki, fel kellett dolgoznunk a legnagyobb szörnyűségeket is, amiket átéltünk – nyújt látleletet az ’50-es évek mentőzéséről Zabó Jánosné, kitérve rá, hogy a velük dolgozó férfiak sem tettek különbséget velük. Nem kifogásolták a férfi mentőápolók vagy gépkocsivezetők, hogy nő megy velük. Eszébe sem jutott senkinek, hogy ne tudná ellátni egy nő is ugyanezeket a feladatokat.

A munka azonban itt sem állt meg, Zabó Jánosné az egész életét keményen végig dolgozta, csak már egy gyermekotthonban, majd később egy gyerekorvos mellett, asszisztensként.

Ezt üzeni a 92 és fél éves Rózsika néni a fiataloknak

Bár azt hinnénk, hogy ha valaki ilyen szép kort megért, akkor tudja mi a hosszú élet titka, Rózsika néni úgy véli mindez csak a szerencsének köszönhető.

 – tanácsolja mosolyogva az életvidám Rózsika néni, aki ma már napjait kötögetéssel és olvasással tölti, de szívesen kiül a teraszra is napozni, vagy ahogy ő mondja, csak „lustálkodni”. És bár már kimozdulni nem tud a házból, történetét az egész világnak szívesen elmeséli, hogy mindenki tudja: nem 2017-ben lettek először a nők mentőápolók. Volt ugyanis 6 szerencsés és dolgos lány az ’50-es években, akik úttörőkként mutatták meg az országnak mi mindenre képesek a nők, ha hisznek bennük.