„A szenvedés elkerülhetetlen és univerzális” – íme Edith Eva Eger legelgondolkodtatóbb idézetei

„A szenvedés elkerülhetetlen és univerzális” – íme Edith Eva Eger legelgondolkodtatóbb idézetei

holokauszttúlélő
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 29. 16:47
Tizenhat évesen hurcolták Auschwitzba, ahol elvesztette szüleit, túlélte a borzalmakat és évtizedek múltán megbocsátott fogvatartóinak is. Ma 96 éves Edith Eva Eger, a világhírű pszichológus, akinek élete a bátorság, a kitartás és a gyógyulás egyik legszebb példája.

Edith Eva Eger 1927-ben született Kassán, amely település akkor még Csehszlovákiához tartozott. Gyerekkorában balettozott, tornázott, sőt a Magyar Olimpiai Csapat tagja is volt, ám 1942-ben a zsidótörvények miatt kizárták a sportolói közösségből. Két évvel később a családjával a kassai gettóba kényszerítették, majd családjával Auschwitzba deportálták. Szüleit a náci haláltábor hírhedt orvosa, Joseph Mengele küldte a halálba, őt pedig arra utasította, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt. Az előadásért egy vekni kenyeret kapott. A haláltáborok és a halálmenetek borzalmait túlélve 1945-ben szabadult fel – 32 kilósan, betegen, élet és halál között.

Edith Eva Eger
Edith Eva Eger élete és munkássága lenyűgöző példája az emberi kitartásnak és erőnek.
Fotó: AFP /  AFP

Edith Eva Eger szavai ma is gyógyítanak

A háború után nővérével Kassára tért vissza, ahol egy hadikórházban megismerkedett későbbi férjével, Éger Bélával. A háború után férjével és nővéreivel próbált új életet kezdeni, majd 1949-ben Amerikába költözött. Sokáig hallgatott a múltról, de végül saját traumáiból kovácsolt erőt: pszichológusként mások gyógyításának szentelte életét. Hivatásává vált, hogy bántalmazott nőknek, háborús veteránoknak, gyászolóknak és poszttraumás stresszel küzdőknek mutassa meg a szabadság felé vezető utat. 

Edith Eva Eger első könyve, A döntés világsiker lett: egyszerre megrázó memoár és felemelő útmutató, amely arra tanít, hogy bármilyen körülmények között választhatjuk az életet, az örömöt és a szabadságot. Második kötete, Az ajándék a mindennapokra kínál kapaszkodókat, olvasói világszerte erőt merítenek belőle. 2022-ben munkásságát a Magyar Érdemrend Középkeresztjével is elismerték.
Edith Eva Eger szavai millióknak nyújtanak reményt és bizonyítékot, hogy a múlt terheit le lehet tenni, és mindig van lehetőség újrakezdeni.

Szomorú férfi ül a kanapén
Ölelkező fiatalok hátulról
A levegőben az ujjaival szív alakot formáló fiatal nő
Nő egy mezőn keretekkel a fűben
Sakktábla sakkbábukkal
Depressziós nő ül az ágyon
Mezőn tárt karokkal álló férfi a lemenő nap fényében

Ezek is érdekelhetnek:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.