A Disney Kis Hableánya ugrik be elsőre az embernek, ha a sellőkről hall, és arra csak ritkán gondolunk, hogy évezredes gyökerei vannak a sellők és szirének legendáinak – egészen az ókorig kell visszamenni, ha szeretnénk megismerni az eredetüket. Az biztos, hogy szinte nincs olyan nép a világon, melynek mítoszai között ne szerepelnének halfarkú, elbűvölő énekű női alakok, akik amilyen gyönyörűek, annyira halálosak is voltak. Hogyan néztek ki a szirének, sellők a valóságban, és a mítoszokban?
A tengerpartok közelében élő közösségek egyszerre tisztelték és félték a hatalmas víztömeget, hiszen bár az élet fenntartásához szükséges a víz, ugyanakkor hajókat, embereket nyel el. Ennek a kettősségnek a szimbólumai a szirének és sellők legendái, melyek arra figyelmeztetnek, hogy bármilyen szép is a hatalmas vízfelszín, halálos veszélyt rejthet. A hajósok az ismeretlen, viharos tengeren gyakran hallottak rejtélyes hangokat, láttak titokzatos jelenségeket, melyek összekapcsolódtak a mitológiai lényekkel.
A szirének először az ókori görög mitológiában bukkantak fel, de ekkor még nem halfarkú, hanem madár testű, női fejű alakok voltak, akik énekükkel megbabonázták a tengerészeket.
Homérosz Odüsszeiájában Odüsszeusz viasszal tömi be a hajó legénységének fülét, saját magát pedig az árbóchoz kötözteti, hogy elkerüljék a bűvöletet. Későbbi a leírásokban a szirének halfarkú, hosszú hajú, gyönyörű arcú nőként szerepelnek, akiket gyakran ábrázoltak zátonyokon, sziklákon ülve, arra várva, hogy elcsábítsák a hajósokat.
Az egész világon ismertek és féltek voltak a sellők és szirének, és nemcsak tengerparti országokban, hanem nagyobb tavak, de mocsaras területek mellett élők folklórjában is találkozhatunk velük. A germán mitológiában például a Rajna tündére szédítette meg énekével a sziklája felé hajózó férfiakat, a középkorban Nyugat-Európában, Oroszországban, Ázsiában és Afrikában is ismertek voltak ezek a gyönyörű, vérszomjas lények. Közös pont mindegyik legendában, hogy a sellők a férfiakat vízbe csábítják, akik elvesznek a hullámsírban.
Hazánkban a sellők alakja leginkább népi tárgyakon, templomok festett berendezésein maradt fenn, szerte az országban találtak ilyen leleteket a 17. század óta. A szájhagyományban terjedő sellőlegendák közül nagyon kevés maradt fenn, vagy került feljegyzésre.
A legismertebb magyar sellő-mítosz szerint, amikor még a Badacsony forró vulkán volt, a hegy magányos ura megpillantott egy gyönyörű leányt a vízben, aki nem ember, hanem halfarkú sellő volt. A lány aranyhajának megrázásával és igéző mosolyával megbabonázta a vulkán urát, aki utánavetette magát a vízbe – és a csobbanástól kialudt a vulkán. A legendát a mai napig őrzi a badacsonyi vasútállomás környéke és a város patinás étterme is, amely a Hableány nevet viseli, utalva ezzel a régi, helyi történetre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.