A pszichológia szerint már gyerekkorodban eldől, kibe fogsz beleszeretni

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 07. 15:45
Lehet, hogy már kisgyermekként eldől, milyen típusú partnereid lesznek. A pszichológia szerint nem véletlenül vonzódsz ahhoz, akihez.

Amikor egy kapcsolat véget ér, sokszor megfogadjuk, hogy többet nem így választunk, nem így cselekszünk, nem kerülünk ilyen szituációba stb. Aztán jön a következő, és úgy gondoljuk: „na, ez most más lesz”, de hamar ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat. Pedig nem velünk van a baj, és nem is feltétlenül a másik féllel. A pszichológia szerint sokkal mélyebb, szinte láthatatlan minták mozgatnak minket azok felé, akikhez vonzódunk. Olyan minták, amik nem is jelenben, hanem a múltunk korai fejezetében íródtak.

anyuka, gyerek, veszekedés, pszichológia, kapcsolat, szűlő-gyerek viszony, kislány
Így befolyásolja a gyermekkorunk a párválasztásinkat a pszichológia szerint Fotó: Dikushin Dmitry /  Shutterstock 

Párválasztás és pszichológia

A pszichológia már régóta próbálja feltérképezni, hogyan befolyásolja a gyerekkorunk (a családi dinamika, a szüleinkhez való kötődés, a gyermekkori traumáink) azt, hogy milyen partnert választunk felnőttként. Az biztos, hogy gyermekkoruk sokkal nagyobb befolyással van ránk és párválasztásunkra, mint gondolnánk. 

A gyermekkorban kialakult kötődési mintáink befolyásolják a kapcsolatainkat. Nemcsak azt, hogy kibe szeretünk bele, hanem azt is, hogyan viselkedünk a szerelemben

– dr. Lisa Firestone, klinikai pszichológus (Psychology Today)

Traumaismétlés 

Ha azt tapasztalod, hogy a párkapcsolataid folyton ugyanabban a hibában buknak el, lehet, hogy a traumaismétlés az oka. Freud szerint ez az a tudattalan késztetés, ami arra sarkall minket, hogy újrajátsszuk a gyerekkori fájdalmas élményeinket, annak reményében, hogy ezúttal más lesz a végkimenetel. De persze a legtöbbször nem az. 

Mondjuk, ha gyerekként egy érzelmileg elérhetetlen szülőhöz próbáltál közel kerülni, lehet, hogy felnőttként is azokat keresed majd, akik hidegek, vagy valamiért elérhetetlenek.  

A kötődési minták rejtett hálója 

A pszichológia négy fő kötődési típust különböztet meg: biztonságos, szorongó, elkerülő és dezorganizált. Ezek a minták jellemzően kisgyermekkorban alakulnak ki, attól függően, hogy a szüleink – vagy más elsődleges gondozóink – hogyan reagáltak az érzelmi szükségleteinkre. 

Ha például azt tanultad meg, hogy az érzelmeid „túl sokak”, el kell rejtened őket, vagy nem kapsz rájuk választ, könnyen lehet, hogy felnőttként is olyan partnert keresel majd, aki megerősíti ezt az érzést benned. Nem szándékosan. Tudattalanul.

A romantikus kapcsolatokban ez a dinamika gyakran egy kezdeti, intenzív érzelmi kötődésként jelentkezik – mint az a szikra, amit akkor érzünk, amikor új emberrel találkozunk. Ez izgalmasnak és mámorítónak tűnhet, de fontos felismerni, hogy ez az intenzitás nem feltétlenül a tartós, egészséges szerelem jele. Gyakrabban egy régi, megoldatlan kapcsolati minta beindulását jelzi

– Nicole McNichols Ph.D., az emberi szexualitás professzora (Psychology Today)

Miért kell az ismerős rossz, a lehetséges jó helyett?

konfliktus, párkapcsolat, fiatal pár, veszekedés, nő, férfi, kanapé
Miért kell az ismerős rossz, a lehetséges jó helyett? Fotó: voronaman /  Shutterstock 

A pszichológia szerint hajlamosak vagyunk az ismerőst összetéveszteni a biztonságossal. Ha egy mintát megtapasztaltunk gyerekként – még ha fájdalmas is volt –, az lesz az „otthonos”. Ezért ismétlünk. Mert tudat alatt azt reméljük, talán ezúttal sikerül „kigyógyítani” a kapcsolatot, feloldani az ellentétet, és ez talán a gyermekkori sebeinket is begyógyítja majd. Viszont ez sokszor sajnos nem sikerül, csak újra megsebez bennünket. 

Nem a sors keze, csak egy kötődési minta 

A legfontosabb felismerés, amit a pszichológia nyújthat ezzel kapcsolatban, hogy a mintáink nem végzetszerűek. De addig, amíg nem ismerjük fel őket, úgy működnek, mint egy belső GPS, ami mindig ugyanarra a leágazásra visz, még akkor is, ha már tudjuk, hova vezet: zsákutcába. 

A pszichológia segít abban, hogy ne csak a jelenlegi kapcsolatainkat, hanem önmagunkat is jobban értsük. Mert végső soron minden kapcsolat rólunk is szól. A saját történetünkről, arról, hogyan láttuk a szeretetet, hogyan tapasztaltuk meg az intimitást, vagy épp annak hiányát.

Változtathatsz a kötődési stílusodon? Knapek Éva klinikai szakpszichológus válaszol:

Ezek is érdekelhetnek:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.