Az amerikai filmekből ismerős garázsvásár mintájára nálunk is egyre inkább elterjedőben van a lakásvásár. A kinőtt babaruhák, a megunt, de divatos csecsebecsék, vagy akár az egész lakás is eladható egy ilyen alkalommal.
A lakásvásár pontosan azt jelenti, hogy apróhirdetés helyett inkább kinyitjuk az otthonunkat a lehetséges vásárlók előtt, üzletszerűen összepakoljuk az eladásra szánt holminkat, be is árazzuk, és a lehetőség hírét megosztjuk ismerőseinkkel, szomszédainkkal.
Persze lényegesen hatékonyabb a dolog, ha a közösségi oldalakra is többször feltesszük az információt. A profik az új gazdára váró holmikról csinos fotókat is megosztanak, sőt a Két cica konyhája gasztroblog szerzője, Bezselics Ildikó különleges finomságokat is készített a vásárolni, vagy csak nézelődni vágyók számára.
– Tulajdonképpen onnan jött az ötlet, hogy el akarom adni a lakásom, méghozzá gyorsan. 13 éve lakom itt, tehát a gardróbban lévő holmik jelentős részét nem hogy nem hordtam az utóbbi időben, de nem is láttam azokat.
Ráadásul a blogom olvasóinak is kérték, hogy főzzek már valahol nekik, ahová eljöhetnek enni. Végül úgy döntöttem, hogy ezt a három dolgot összehozom – mesélte el a lakásvásár indulásának tervét Ildikó.
Ha az ember el akar adni valamit, akkor nem szabad úgy tekinteni rá, hogy az az intim szférájához tartozik. Az már egy áru, amit meg kell mutatni a potenciális vásárlóknak.
Odafigyeléssel biztonságos
– Biztonságos módon történt a vásár – mondta Ildikó. – Az egyik közösségi oldalon hirdettem meg az ismerőseim és a blog rajongói között. Nem írtam bele a meghívókba a címet, hanem e-mailen kellett bejelentkezni.
Mindenkitől kértem egy telefonszámot is, és időpontra adtam helyet. Csak a második levélváltásnál kapták meg a címet. Ez egy 54 nm-es lakás, ahová óránként 15 ember jött. A nap végére összesen 78 látogatót fogadtam, de körülbelül még hatvanan vannak a várólistán.
Itt minden olcsóbb
– Nem piaci áron, hanem a töredékéért adtam a holmikat, és nem az elhordott darabokat tettem ki, azokat elvittem egy családsegítő szervezetnek. Még az ágyat is kivittem a lakásból, hogy szalon jellege legyen a berendezésnek. Mindent beáraztam, szépen kivasaltam, és frissen sült süteménnyel vártam a vendégeimet.
Aki csak kóstolgatni jött, azoknak becsületkasszát tettem ki, és olyan volt az egész, mint egy vendégséggel egybekötött újrahasznosított butik – mesélte vidáman Ildikó.
– Nagyon jó volt. Olyan, mint egy örökbeadási akció: új gazdát kerestem a tárgyaimnak. Az emberek is úgy jöttek, mint egy vendégségbe: volt, aki virágot hozott, más ajándékkal érkezett, de mindenki boldogan távozott. Bár a barátaim szerint megőrültem, hogy egy ilyenbe belevágtam, de én bármikor újra megismételném. Már azért is, mert a holmik háromnegyed része elkelt, sőt a lakásra is van több komoly jelentkező.
