Ahogy a híres mondás tartja: Nincs karácsony Kevin nélkül! Immáron 35 éve teszi teljessé a karácsonyi szezont Chris Columbus Reszkessetek, betörők! című klasszikusa, melyet mindenki ismer már töviről hegyire. Tekintve, hogy már több mint három évtizede, 1990-ben, illetve 1992-ben készült az első két rész, sok minden történt a kultikus karaktereket alakító színészekkel. Nézzük is meg, hogy festenek a karácsonyi filmek koronázatlan királyának szereplői napjainkban.

A világ talán leghíresebb gyerekszínésze Kevin McCallister megformálását követően szinte teljesen visszavonult a színészkedéstől, többnyire epizódszerepeket vállal csak el sorozatokban, illetve korábban drogbotrányai miatt szerepelt neve a sajtóban. A cuki kisfiúból azóta már egy negyvenes éveiben járó, kétgyermekes családapa lett, és 2017 óta boldog házasságban él a kolléganőjének számító Brenda Songgal.

Az alacsonyabb betörőt, Harryt alakító, ma már 82 éves Joe Pesci a ’90-es évek végén visszavonulót fújt, nyugdíjas éveit azóta csak egyszer-kétszer szakította meg. A legutóbbi egyik ilyen alkalom Martin Scorsese Az Ír című gengszterfilmjéhez köthető.

A 67. évét taposó, magas és együgyű rosszfiút játszó Daniel Stern nem igazán tudta megvetni a lábát Hollywoodban, Joe Pescivel ellentétben szinte mindenki ebből a filmből ismeri. Az utóbbi években nem is túl tevékeny, elvonultan él egy farmon, a mozivásznon 2019-ben láthatták utoljára.

A gyermekéről megfeledkező, lelkiismeretes és harsány édesanyát az idén 71. életévét betöltő Catherine O’Hara játszotta. A Golden Globe-díjas színésznő az eddig felsoroltak közül messze a legtevékenyebbnek számít a Reszkessetek, betörők! óta. Legutóbb tavaly, Tim Burton 36 év után folytatott horrorvígjátékában, a Beetlejuice Beetlejuice-ban láthattuk a mozikban, idén pedig a streamingen is, az HBO Max-sorozatok népszerű darabjában, a Last of Us 2. évadában is feltűnt.

Kevin édesapját az a John Heard játszotta, akit szintúgy nem találtak meg igazán a sikerek a karácsonyi klasszikus után. Talán kivételt képez a Maffiózók című sikerszériában betöltött mellékszerepe, de sokak felkaphatták fejüket, mikor 2004-ben meglátták a vásznon a Feketék fehérenben. Heard sajnos már nincs köztünk, a színész 2017-ben elhunyt.

Főhősünk állandóan bepisilő unokatestvérét a valóéletbeli testvére, Kieran Culkin megformálásában láthattuk. Bátyjához képest kevésbé balhés, és szakmailag sokkal termékenyebb pályafutás az övé, az Utódlás című sorozat pedig olyan elismerést hozott el végre a számára, amire feltételezhetően már régóta vágyott, tavaly pedig Jesse Eisenberg drámájában, Rokonszenvedésben alakított akkorát, hogy Oscar-díjjal gazdagodott.

Az öccsét folyamatosan szekáló Buzz, pontosabban az őt alakító színész, Devin Ratray számára sem volt túl kedves a sors, ha csak a karrierjét nézzük. Leginkább kis költségvetésű filmekben és sorozatokban tűnt fel, ezek között kivételt képez epizódszerepe az utóbbi évek egyik legsikeresebb spin-offjának számító Better Call Saul című szériában, melynek készítője épp idén állt elő egy újabb kivételes show-val.

A második felvonásban a borravalóért markát tartó londínert Adam Sandler öreg cimborája, Rob Schneider játszotta el. Talán őt láttuk a Reszkessetek, betörők! 2. - Elveszve New Yorkban óta a legtöbbször moziban és tévében, közkedvelt munkáit sorolhatnánk napestig.

A folytatásban egyfolytában Kevin nyomában járó recepciós, Tim Curry már az 1992-es második rész elkészültekor is legendának számított a Rocky Horror Picture Show-ban, illetve a Stephen King: Az című tévéfilmben nyújtott alakításai miatt. A második betörős mozi után többnyire animációs projektekhez adta a hangját, vagy sorozatokban vállalt szerepeket, 2012-ben elszenvedett agyvérzése óta viszont szinte semmiben nem láthattuk vagy hallhattuk.

Bár a Reszkessetek betörők!-filmekről nagyon nehéz lecsúszni karácsonykor, ha ez veled mégis megesne, bármikor pótolhatod az elmaradhatatlan ünnepi élményt, ugyanis Kevinék egész évben elérhetők a Disney+ kínálatában!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.