Emlékszel az Egy bolond százat csinál filmre? Még Gáspár Sándor sem tudta megmenteni

Ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy manapság túl sok remake készül, és hiánycikké vált a kreativitás, az eredetiség, annak azt javasolnánk, hogy tekintsen vissza a 2000-es évek magyar filmgyártására. Ekkoriban ugyanis feldolgozás feldolgozást követett, melyek javarészt a Kabay Barna-Gyöngyössy Bence páros kezei közül kerültek a közönség elé. Noha a remake-eket azzal a céllal készítenek általában, hogy a biztos anyagi siker reményében az adott történetet modernizált köntösben megismertessék a következő korosztállyal, miközben kellő tisztelettel kezelik az adaptált alapanyagot. Több más mellett pont ezt az utolsó tényezőt nem sikerült abszolválnia cikksorozatunk következő alanyának, a 2006-ban megjelent Egy bolond százat csinál-nak, melyben hiába fordultak meg olyan nevek mint Gáspár Sándor, Szabó Győző, Oroszlán Szonja vagy Gesztesi Károly, mégis hatalmasat hasalt.

Gáspár Sándor testcserés támadása

Gyöngyössy Bencéék biztosra mentek, és az 1942-es, az ünnepek alatt a képernyőn felbukkanó Latabár Kálmán-féle azonos című filmhez hasonlóan ők is Szüle Mihály operettjét vették alapul. A sztori főszereplője viszont ezúttal nem egy pincér, hanem a Gáspár Sándor által alakított anyakönyvvezető, Dömötör, akit születésnapján elbocsátanak munkahelyéről, és barátjával bánatában betér egy szórakozóhelyre, ahol aztán összetévesztik a hely kőgazdag tulajdonosával. És itt indul el az ilyen típusú filmekben már megszokott félreértés-dominó, ami megannyi, rendkívül "komikus" és "megkacagtató" pillanatot eredményez.

Ez nem a ’40-es évek!

A probléma az egész filmmel az, hogy kínosan bűzlik. Árad belőle az a szag, hogy semmilyen más célból nem lett előrángatva ez a történet, csak azért, hogy kis erőbefektetéssel (magyar viszonylatban) nagy haszon üsse a készítők markát. Pedig nem ártott volna, ha még egy pár ráncot felvarrtak volna, mert bármily hihetetlen, 2006-ban már nem ugyanaz a közönség nézte a kész végeredményt, mint anno a ’40-es években. Ahogy a világon minden, a humor és az igények is változnak, ehhez képest a poénok mégis mintha mélyen a múltban ragadtak volna.

Onnan pedig a humor olyan hazai nagyágyúi sem tudták a jelenbe visszarángatni őket mint az Üvegtigris-filmek Rókája, a Jancsó Miklós alkotásaiból ismét kölcsönvett Mucsi Zoltán-Scherer Péter páros vagy a Beugró és a Valami Amerika sztárja, Szabó Győző. Bár igazából szinte minden színészen az érződött, hogy fogalmuk sincs, mit is keresnek ebben a kutyakomédiában.

És ha az nem lenne elég, hogy a poénok sem ülnek, cserébe még a történet is vontatott, rém unalmas és érdektelen, a karakterek pedig olyan egyszerűek mint a faék, amikor éppen nem halál idegesítőek. A film végén pedig a készítők megjátszották a legsablonosabb végkifejlet-kártyát: egy csapásra minden kalamajka megoldódik, és a legrandomabb szereplők is minden ok nélkül egymásba habarodnak, hogy egy kis hab is kerüljön a romantikatortára.

Végszó

Az Egy bolond százat csinál egy szempontból viszont mégis kvázi sikeresnek mondható: Közel 150 ezren jegyet váltottak rá, amivel 5. legnézettebb magyar film volt a megjelenése évében, noha még ez sem egy akkora erény, amitől így közel 20 év után is hanyattesnénk. A nézők viszont csak arcon csapást kapták a pénzükért cserébe, hiszen az Egy bolond százat csinál vígjátékként és önmagában filmként is értékelhetetlen. Bár igazából mit is vártunk egy olyan alkotástól, aminek a rendezője büszkén nyilatkozta anno, hogy ő nem is látta az eredeti művet, amiből a remake-et készítette.