Nyáron hiába izzott az internet Marion Cotillard és kedvese szakításától, az idei év legbotrányosabb válása Nicole Kidman és Keith Urban nevéhez köthető. Az Oscar-díjas színésznő és a négyszeres Grammy-díjas countryénekes 19 évnyi házasságot követően folytatják külön utakon, ezzel pedig mindenkit teljesen lesokkoltak. Bár alig akadt valaki, akit a szakítás ne ért volna váratlanul, miután az emberek elkezdtek magukhoz térni a kezdeti sokkból, kezdett egyre világosabbá válni, valójában mi is állhat az elszakadás hátterében. Minden jel arra mutat, hogy Nicole Kidman lehet elsősorban sáros ebben a történetben, aki ugyan igyekezett egyben tartani a széteső famíliát, valami mégis fontosabb volt számára, mint a férje és a gyerekek.
Ugyan a legtöbb helyen nagyon diplomatikusan úgy fogalmaznak, hogy „kibékíthetetlen ellentétek” vezettek a váláshoz, egyelőre hivatalosan nem tudni, mik voltak ezek az ellentétek Nicole Kidman és Keith Urban között, melyeket képtelenek voltak áthidalni. Azonban az rendkívül sokatmondó, hogy amennyiben egy pillantást vetünk az 58 éves színésznő filmográfiájára, azt láthatjuk, hogy az elmúlt években Kidman szinte el sem hagyta a film- és tévéstúdiók falait. 2017 óta ugyanis, a Covid-időszakot leszámítva, minden esztendőben legalább három újdonsággal bővült a Nicole Kidman-filmek és sorozatok száma. A tavalyi évben neki is szegezték a kérdést a Moulin Rouge! sztárjának, hogy ugyan mégis mi az oka annak, hogy ennyit dolgozik, amire kissé mondvacsinált választ tudott csak adni:
Így több munkát tudok teremteni az embereknek. Munkahelyeket tudok teremteni számukra, és emellett imádom csinálni. Szenvedéllyel csinálom. Csak a testemre kell vigyáznom. Bárcsak lennének szuperképességeim, mert szeretnék mindenhol ott lenni, kislány korom óta ez volt az álmom.
− nyilatkozta 2024 októberében a színésznő.
Ez a fáradhatatlan munkaőrület lehet, jót tett Kidman karrierjének, hiszen együtt dolgozhatott napjaink egyik legfelkapottabb rendezőjével, Robert Eggersszel (Az Északi), illetve olyan szuperprodukciókban is részt vehetett mint az Aquaman folytatása, de a magánélete alaposan megsínylette azt, hogy sem a férje, sem a gyerekei nem látják őt otthon sohasem. Az pedig csak keserű hab volt a tortán a már most mással kavaró Keith Urban számára, hogy egykori kedvesét mindig valaki más ágyában látta az általa szorgosan gyártott produkciókban.
Nicole Kidman Jókislányban vagy a Családi afférban látott, erotikusan túlfűtött képsorai tehát nemcsak néhány rajongónál, hanem volt férjénél is kiverték a biztosítékot. Keith Urbant még idén júliusban egy rádióműsorban kérdezték arról, mit érez, mikor azt látja, hogy az odahaza ritkán látott felesége csak akkor kerül a szeme elé, amikor épp fiatal férfiakkal, Harris Dickinsonnal vagy épp Zac Efronnal enyeleg a képernyőn, azonban erre már nem érkezett válasz, mert a telefonon keresztül az adásba bekapcsolódó countryénekes válaszul inkább sértődötten megszakította a hívást.
Úgy tűnik, a válás és a körülötte lévő felhajtás egyáltalán nem zökkenti ki Kidman kisasszonyt a munkamániás állapotából, hiszen az ausztrál szőkeség jelenleg is nem kevesebb, mint 6 projekten dolgozik. Öt sorozat mellett egy film is terítéken van, méghozzá nem is akármilyen, mivel jövőre érkezik az Átkozott boszorkák 2. része, amiben Kidmant ismét Sandra Bullock oldalán láthatjuk, közel 30 évvel az első felvonást követően. De vajon a világrengető válás elindít valamit Kidman lelkében, és talán egy kis időre leveszi a lábát a gázról, hogy több időt tölthessen gyermekeivel?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.