Csütörtökön startol el a hazai filmszínházakban a 2017-ben a Mindenki című rövidfilmjéért Oscar-díjjal kitüntetett magyar rendező következő műve, az Egykutya. A humorral fűszerezett, csontig hatoló dramedy plakátjának tetejéről ugyan Deák Kristóf neve köszön vissza, azonban a négy régi barát újbóli, sorsfordítónak bizonyuló találkozásának története már azelőtt számtalanszor megelevenedett a színpadon, a PopUp Produkció előadásában, hogy a fiatal direktor felbukkant volna a projekt környékén. Varga Lóránt színdarabjának szereplői, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa, Tóth Károly és Döbrösi Laura a moziverzióban is helyet kaptak, utóbbival pedig nem sokkal a film premierje előtt a Borsnak lehetősége adódott egy mélyebb interjúra.
A mozipremier előtt néhány héttel, szeptember 5. és 13. között megrendezett miskolci CineFestről az Egykutya nem távozott üres kézzel. Deák Kristóf filmje közönségdíjas lett ezen a rangos, nemzetközi moziünnepen, a tragikomédia főhősnője, Döbrösi Laura pedig a Borsnak elárulta, mit is jelent számukra közönségkedvencnek lenni, és miért ennyire lényeges ez a kitüntetés:
Felemelő érzés, és főleg pont ennél a filmnél különösen meghatározó ez a díj, mert azt érezzük, hogy olyan dolgokat mondunk ki ebben a filmben, amire nagyon sok embernek szüksége van, hogy hallja. Ezért irtó fontos visszajelzés az, hogy átment a mondanivaló. Az Egykutya könnyed, de nem könnyen emészthető film, nagy mélységei vannak. A fő üzenete, hogy soha nem késő helyre tenni az életedet.
– kezdte az interjút a színésznő, aki azt is hozzátette, a színpadi mű filmre adaptálásában számára az volt a legkülönlegesebb, hogy végre nem képzeletbeli díszletek között játszhatták el a történetüket, az eddig csak “odaképzelt” lakásba végre fizikailag is beléphettek.
Az interjú során természetesen muszáj volt kitérnünk a rendezőre, Deák Kristófra is, aki már nem először dolgozott együtt Döbrösivel, hiszen a színésznő a 2021-es Az unoka című thrillerben is központi szerepet kapott az Oscar-díjas direktortól. A Mindenki és a Foglyok rendezőjét az Egykutya főszereplője szerint az különbözteti meg a többi rendezőtől, akikkel korábban dolgozott, hogy Deák több teret enged a színészi kreativitásnak.
Ő egy nagyon demokratikus rendező, aki szeret közösen dolgozni a színészeivel, és nem fél feladatokat bízni ránk. Nagy mozgásteret enged, de egyúttal pontosan tudja, mit akar, és azt ki is hozza belőlünk, ráadásul egyetlen hangos szó nélkül.
− Döbrösi hozzátette, hogy bár már nem először dolgozott együtt az Oscar-díjas direktorral, egyelőre még nem esett szó egy újabb közös projektről, de örülne neki, ha a közeljövőben külföldön forgató Deák Kristóf őt is vinné magával az új produkcióba.
Az Aranyélet Mirájának mindennapjait a színészkedés mellett egy Magyarországon egyelőre még kevésbé ismert elfoglaltság, az arcjóga köti le, ami 2020-ban hobbiként indult, mára már másodhivatássá nőtte ki magát Döbrösi életében, aki mára több ezer nőt tanít arcjógázni, és nem győzi hangsúlyozni, mekkora hatással van ez a tevékenység a színészi munkájára is:
Színész vagyok, és az arcommal dolgozom, sosem szerettem volna invazív beavatkozásokat az arcommal kapcsolatban bevállalni. Mindenkinek a saját döntése, hogy mit tesz a testével, de én még a botoxot is szeretném elkerülni! Színészként az viszont fontos, hogy az arcomat fitten tartsam, szóval ebből a szempontból az arcjóga segít ebben. Főleg az Egykutya esetében, hiszen Ha nincs az arcjóga, soha nem mertem volna bevállalni, hogy smink nélkül álljak a kamera elé, viszont ez ebben a filmben mégis megtörtént.
– mesélte büszkélkedve az Egykutya Patikája, aki október 6. és 8. között háromnapos ingyenes arcjóga workshopot fog tartani az érdeklődőknek, melyre itt lehet jelentkezni: https://www.tukororszagfaceyoga.hu/ingyenesworkshop2025
Az interjú vége felé Döbrösi Laurát jövőbeli terveiről faggattuk, aki elárulta, hogy színészi pályáját tekintve sosem voltak konkrét vágyai, ám a magánéletében sorra pipálta ki a merészebbnél merészebb tételeket a bakancslistájáról. Idén az Anima Sound System nevű zenekar énekesévé avanzsált, amely álmát már gyermekkora óta dédelgette, de büszkén mesélte, hogy nemrégiben bálnákkal is volt szerencséje együtt úszni. Döbrösi továbbra is nyitott az új filmes és színházi lehetőségekre, de várja azt is, hogy élete kicsit elcsendesedjen, és élvezhesse szerettei társaságát:
Talán meglepő, de nagyon várom az életemnek azt a részét, amikor egy erdő közepén lévő házban élek csendesen, és napom 99%-ában háztartással, a lelki életemmel, valamint a szeretteim lelki életével foglalkozhatok. Nem bánom, ha ez egyelőre még odébb van, de az a nagy pörgés, amiben eddig éltem, egyre kevésbé érdekes számomra.
– zárta a beszélgetést a színésznő.
Deák Kristóf legújabb műve, az Egykutya 2025. október 2-án kerül a hazai mozikba, a film trailerét pedig itt meg is tekintheted:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.