A színészpáros az 1988-as Veszedelmes viszonyok című filmben dolgozott együtt. Michelle Pfeiffer és John Malkovich kémiája nem állt meg a romantikus film izzó keretei között, ugyanis a forgatások idején a kamerákon kívül is találkozgattak egymással. Ezidő alatt egyébként mindketten házasok voltak, ami így végül két válással végződött. A 71 éves színész elmondása szerint mélységesen megbánta a történteket és tanult belőle.
A színész a Fashion Neurosis című podcastben beszélt a kellemetlen élményeiről, amiket az elmondása alapján nem tett szebbé az idő folyása, így nem is beszél könnyen róluk.
Fogalmazzunk úgy, hogy a munkáimban általában gyors érzelmi kapcsolatot alakítok ki az emberekkel. Nagyon ritkán az is előfordul, hogy ez a kötelék a munkán kívülre nyúlik.
— mondta John Malkovich.
Az új pápa sztárja, John Malkovich szerint az afférja nem volt jó hatással a munkahelyi kapcsolatára a Sebhelyesarcúból és a Batman visszatérből ismert Michelle Pfeiffer színésznővel, akiről így fogalmazott: „valaki, akit nagyon értékeltem kollégaként, egy inspiráló társaság volt és jó volt hozzám, míg én... nem voltam jó hozzá.”
Azt hiszem, amit megtanultam életem során, hogy egy jó kolléga sokkal jobb, mint bármi más... És amikor ez a kapcsolat több lesz mint munkahelyi, vagy több mint barátság, akár több mint egy mély barátság, akkor — legalábbis ahogy én tapasztaltam — elveszítesz egy jó kollégát.
Michelle Pfeiffer soha nem kommentálta nyilvánosan a viszonyukat, az interjúiban meg sem említette Malkovichot. Bár a múltban történt események hatással voltak mindkettejük életére, jelenleg mindketten stabil és boldog párkapcsolatban élnek külön, és azóta is aktívan dolgoznak a filmiparban. A John Malkovich filmek legutóbbi darabját, a Sacrifice-t a Torontói Filmfesztiválon mutatták be, ami a cikk írásakor nem túl rózsás 33%-os kritikai értékelésen áll a Rotten Tomatoeson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.