Sport

Vizes-VB - Bíró Attila sokkal többre számított

K. D.

Létrehozva: 2019.07.18.

<p>Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott Oroszországtól, így a legjobb 16 között szombaton Új-Zéland ellen csobbannak medencébe Bíró Attila lányai.</p>

Forrás: MTI

A csoportelsőségért meccseltek a lányok, akik az addig szintén hibátlan oroszokkal csaptak össze a kvangdzsui világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. Az első hely megszerzése azért is fontos, mert a kvartett győztese automatikusan a negyeddöntőbe kerül, míg a második helyezett a nyolcaddöntőben folytathatja. Így egy meccsel többet kell játszania a vesztesnek. 

A két gárda legutóbb egy hó­nappal ezelőtt, a Világliga budapesti nyolcas döntőjében találkozott, akkor az oroszok győztek 14-9-re. A tegnapi össze­csapáson megint öt gól volt a különbség. Ami már majdnem a találkozó kezdetén kialakult: három perc elteltével 4-0-ra elhúzott a rivális. A negyed felénél éledeztek Bíró Attila tanítványai, akiknek sikerült felzárkózniuk, így 6-4-es orosz vezetéssel ért véget az első nyolc perc. A második negyedet is álmoskásan kezdték Gangl Edináék, elsősorban a támadójáték döcögött, amin a szövetségi kapitány időkérése sem javított, a nagyszünetre 11-7-es hátrányban mentek a magyarok. 

A folytatásban nem záporoztak egyik oldalon sem a gólok, de az oroszok ettől függetlenül is tovább növelték előnyüket, ötgólos hátrányban fordulhattak lányaink az utolsó negyedre. Ez meg is maradt, noha a végjátékban próbálkozott becsülettel a magyar csapat. 

– Sokkal többre számítottam. Bár voltak jó periódusaink, de összességében nem tudtuk felvenni a versenyt az oroszokkal. Új-Zéland ellen sokkal jobban kell játszanunk – mondta a lefújás után Bíró kapitány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget