Sport

Hargitay András jövőre nyugdíjba szeretne vonulni

szabó

Létrehozva: 2019.04.21.

Forrás: Facebook

Szenzációszámba ment Hargitay András 1973-as belgrádi diadala, a 63 éves sportember szerezte a magyar úszó­sport első vb-aranyérmét. Mivel az évek vele sem kíméletesek, a Vasárnapi Borsnak elárulta, jövőre nyugdíjba vonul.

Mint sokan mások, ön is a KSI-ben ismerkedett meg az uszoda világával, 1965-ben. 

A sportiskolások vízilabda-toborzót tartottak az iskolánkban. Úgy mentem el az első foglalkozásra, hogy úszni se tudtam, ráadásul a póló sem vonzott. Szerencsére Széchy Tamás edző megérezte bennem a tehetséget – mesélte Hargitay.

Nem csaltak Széchy megérzései, mivel 200 és 400 vegyesen is világ- és Eb-aranyérmes, olimpiai harmadik lett.

Sőt nyolc ifjúsági Eb-címem is ezt igazolta, bár érdekes módon a hátúszással nehezen tudtam megbarátkozni. Szokás mondani: a vegyes úszás a nehézsége miatt az ötödik úszásnem, de rajtam végül nem fogott ki.

Belgrádra a legbüszkébb?

Erre azt mondom, ha korábban is rendeztek volna világbajnokságot, aligha én lettem volna az első magyar aranyérmes. Széchy mindig biztosra ment, a 400 vegyes fináléja során 300-nál kisétált a belgrádi uszodából, mert tudta, hogy nem veszíthetek.

Mi volt a mester titka?

A kisujjában volt a szakma, ráérzett, melyik tanítványával hogyan bánjon. Verrasztó Zoltán és Sós Csaba olykor vitázott vele, jómagam zokszó nélkül mindent végrehajtottam, amit előírt. Egyszer kaptam tőle egy fülest, ám azt jogosan adta…

A mindentudó edzésnaplóját őrzi valaki?

Több ezer oldalról van szó, azt rendszerezni kellene. Egy-két ember töredékében őrzi valahol, ám mivel megváltozott az úszóvilág, ma már aligha lehetne klasszist faragni a módszereivel.

Miután az 1972-es müncheni olimpián harmadik lett, amerikai egyetemi ösztöndíjat kínáltak önnek. Miért nem ment?

Az MSZMP-s Biszku Béla, aki a Testnevelési Főiskolára járt úszni, lebeszélt róla. Berzenkedtem, de ő arra hivatkozott: nem enged, mert attól fél, hogy disszidálok. Falra hányt borsó volt az az érvem, hogy sokszor jártam Nyugaton, és mindig hazajöttem.

Számos úszó beleszürkül a monoton edzésekbe. Hogyan védekezett ellene?

Tudtam, hogy mit akarok, és bíztam Széchyben, ezért a 25 kilométeres edzésadagot is teljesítettem.

Gyárfás Tamás leköszönése után ön is elvesztette a válogatott kapitányi tisztét. Nincs hiányérzete?

Nincs, mert nálam az úszás végleg lecsengett. Persze a fiatal tehetségeket azért figyelem. Már csak állatorvosként dolgozom, a medencék világához nincs visszaút. Jövőre nyugdíjba vonulok. Bár bírom a munkát, de a pihenés egyre hosszabb időt követel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713264313
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713264313
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján