Sokkoló összeget fizettek egyetlen sportruháért. A milánói-cortinai téli olimpia egyik legsikeresebb, legszebb és legnagyobb közönségsikert arató sztárja, Jutta Leerdam dresszét 195 ezer euróért (nagyjából 73,5 millió forintért) árverezték el. Ennyi pénzből Budapesten már egy kisebb panellakást is lehet venni, valaki mégis inkább egy overált választott.

A német Sport Bild beszámolója szerint a legmagasabb licit sokáig csak 3 millió forint körül volt, ám ezt követően két elszánt, és tehetős résztvevő az egekig tornászta a tétet, míg végül megszületett a döbbenetes végösszeg.
A 27 éves sportoló ebben a ruhában nyerte meg az 1000 méteres szám aranyérmét, valamint szerzett ezüstöt 500 méteren az olaszországi ötkarikás játékokon.
A hatalmas összeg azonban nem a Leerdam zsebébe került: a bevételt azok a klubok kapják, ahol a holland csapat tagjainak pályafutása elkezdődött, így támogatják a jövő olimpikonjainak felnevelését.
A szőke szépséget nem kell félteni, amiért ez az összeg nem nála landolt, hiszen cipzárlehúzásainak köszönhetően hatalmas bevételre tett szert az idei ötkarikás játékokon. Korábban beszámoltunk róla, hogy a holland válogatott öltözékét a Fila biztosította, az olimpián pedig amúgy is tilos saját szponzorok logóinak feltüntetése – ennek ellenére Jutta Leerdam futamai után rendre felfedte Nike sportmelltartóját a versenyszerelés alól. A szabályok megkerülésével az olimpikon állítólag közel egymillió dollárt szerzett magának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.