Úszó ob - Milák mögött Kenderesi lett a második 200 méter pillangón, Hosszú kikapott

Úszó ob - Milák mögött Kenderesi lett a második 200 méter pillangón, Hosszú kikapott

Milák Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 27. 20:35
Sem az úszónő, sem Cseh Laci nem hozta azt, amit a rajongók vártak tőlük.
MTI

Milák Kristóf mögött Kenderesi Tamás lett a második a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szerdai slágerszámában, férfi 200 méter pillangón, így ő indulhat nyáron a dél-koreai Kvangdzsuban rendezendő világbajnokságon.

Ebben a számban négy magyar is elérte az A szintet, az Európa-bajnok Miláké és az olimpiai bronzérmes Kenderesié volt a két legjobb idő, utóbbi glasgow-i eredményét próbálta felülmúlni Biczó Bence és Cseh László a vb-indulásért.

A 19 éves Milák már az első hossz után kiemelkedett a mezőnyből, őt Kenderesi követte, a másik hat úszó jócskán lemaradva fordult. A honvédos úszó tempóját végig bírta pécsi riválisa, sőt a végén meg is közelítette, így a harmadik Biczónak és a negyedik Csehnek esélye sem volt. Kenderesi viszont 1:53.42 perccel új egyéni csúcsot úszott, amivel mindössze 23 századdal kapott ki Miláktól.

A nyitónap nagy meglepetése, hogy Hosszú Katinka csupán harmadik lett 200 méter pillangón az Európa-bajnok Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána mögött, így a háromszoros olimpiai bajnok nem indulhat ebben a számban a vb-n.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.