Meglepő eredménnyel zárult korunk két legjobb bokszolójának, Gennagyij Golovkinnak és Saul Alvareznek az összecsapása. Bár a kazah középsúlyú klasszis simán legyőzte ellenfelét, a pontozók csak döntetlenre adták a küzdelmet, így Golovkin ugyan megvédte mindhárom világbajnoki címét, hibátlan mérlege odalett (37 győzelem (33 KO), 1 döntelten).
– Jóval nagyobb mérkőzés volt, mint a Mayweather–McGregor összecsapás, ami szerintem csak bohóckodás volt. Golovkinnak szurkoltam, de féltem attól, hogy Alvarez megveri a kazahot, ám ehhez képest a veretlen bunyós felőrölte ellenfelét. Saul nem találta az ellenszert Gennagyij ellen, és folyamatosan védekezésre kényszerült, szinte menekült a ringben, ezért érthetetlen számomra, miért lett döntetlen az összecsapás – fogalmazott a Borsnak az amatőr Európa-bajnok Bacskai Balázs, aki második profi győzelmét aratta pénteken Várpalotán.
– Szinte egy percet sem aludtam. A sikeremet másnap egy sütögetéssel ünnepeltük a barátokkal, szomszédokkal. Olyan jól éreztük magunkat, hogy délután öttől hajnali kettőig buliztunk, és négykor már fent voltunk, hogy megnézzük a meccset, így hazudnék, ha azt mondanám, nagyon friss vagyok. Bacskai szerint a bírok azért is nyúltak bele a meccsbe, hogy összejöjjön egy visszavágó. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a küzdelem után egyből visszavágót kért Golovkin. Az újabb összecsapástól a mexikói sem zárkózott el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.