Sport

Angol dráma: a 92. percben bukták el a győzelmet

Bors/MTI

Létrehozva: 2016.06.12.

Szinte osztálynyi különbség volt a két csapat között, ennek ellenére az oroszok kiénekelték a sajtot az angolok szájából egy, a rendes játékidő hosszabbításában szerzett góllal. A végeredmény Anglia-Oroszország: 1-1.

Az angol válogatott szinte az első perctől kezdve nyomasztó mezőnyfölényben futballozott, de vagy a befejezéseikbe csúszott hiba, vagy az orosz válogatott kapusa, Igor Akinfejev védett jól. A szigetországiak rendre gyorsan, kevés passzból építettek fel a támadásokat, azonban szinte bárhonnan is próbálkoztak, mindig Akinfejevet találták el. A játékrész hajrájában is erős volt az angol nyomás, ám gól nem született.

Fordulás után ha lassú ütemben is, de változott a játék képe, az oroszok felülkerekedtek, és a félidő derekához közelítve már úgy tűnt, veszélyesebbek is, mint az angolok. A 70. percben aztán mégis majdnem a szigetországiak szurkolói örülhettek, de Rooney lövését Akinfejev a kapufára tolta. Végül aztán a 73. percben megtört a jég és a Tottenham Hotspurben játszó Eric Dier egy tökéletes szabadrúgást varázsolt a bal felső sarokba. (1-0)

Az angolok ezután már nem igazán támadtak, és ez megbosszulta magát: amikor már azt hitték, zsebükben a győzelem és a három pont, akkor a 92. percben Vaszilij Berezuckij egy fejessel kiegyenlített. (1-1)

Az oroszok szerdán Szlovákiával Lille-ben, míg az angolok csütörtökön Walesszel Lensban találkoznak. Csak remélni tudjuk, hogy további szurkolói háborúzás nem lesz, bár ennek ellent mond, hogy a lefújás után az orosz drukkerek már a stadionban megrohamozták az angolokat, de szerencsére a jelenlévő biztonsági erők gyorsan kiürítették a szektort.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek