Ferenczi apa lesz

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 11. 14:15
Győr és a szlovákiai Nagymegyer között ingázik Ferenczi István, ám nem kizárt, az egykori kilencszeres válogatott csatár hirtelen igent mond egy ausztriai hívásra.
Sz. S.

Jó pár futballklubban bizonyított már Ferenczi, aki a jövőben amatőrként focizik. Győri lakásából rövid idő alatt – mindössze 30 kilométer a távolság — Nagymegyerre ér, ahol a szlovák negyedik ligában játszik.

Miután az NB II-es Gyirmóttól távozott, nemrégiben a megyeriek keresték meg, ugyanis szeretnének feljutni a harmadik vonalba. Az 35 éves erőcsatár három edzőmeccsen van túl, egy ötöst vágott, szóval a szlovákok elégedettek vele. Ferenczi elmondta, hogy csak benzinköltség-térítést és némi kosztpénzt kap. Mivel osztrák csapatok is keresik, lehet, hogy hamarosan továbbáll.

Hosszú profi pályafutása során az angol Barnsley-ban érezte a legjobban magát, a csapattal a 2007/2008-as idényben a Wembley-stadionban FA-Kupa-elődöntőt játszott a Cardiff City ellen.

– A Didier Drogbával felálló Chelseat-t és a Liverpoolt is kiejtettük – emlékszik a régi időkre. Bár életében tényleg számos a kérdőjel, arra ki­-emelten figyel, hogy szülővárosa, Győr maradjon a középpontban. Főleg azért, mert hamarosan jön a gyermekáldás: kedvese, Bernadett augusztusban ad életet babájuknak.

– Faggattuk az orvosokat, hogy kisfiú lesz-e vagy lány, de most, februárban ezt még nem tudták megmondani – meséli büszkén a leendő édesapa, akinek azokra az időkre is van terve, amikor már nem focizik, szívesen betársulna Vörösbaranyi József labdarúgókkal foglalkozó menedzserirodájához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.