Szidják a győztest

foci
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 25. 09:15
Olyan simán gyalogolt keresztül Franciaországon a címvédő spanyol válogatott, mintha edzőmeccset játszott volna. Pedig negyeddöntőt nyert, csak éppen erőlködés nélkül.
sz-ó

Nem békülnek Vicente del Bosque szövetségi kapitánnyal a kritikusabb spanyol drukkerek, akik a szombati negyeddöntő után is azt hányták a szemére, hogy klasszikus befejező csatár nélkül vállalt meccset.

Tény, a hajrára hozta be Fernando Torrest, aki aztán értékelhetetlen futballal állt elő.

A szakvezető ezúttal is azzal védekezett, az eredmény minősít, s nem a felállás. – Bevallom, fáradt a csapatom, s ez azért kellemetlen, mert a szerdai elődöntőben a nálunk két nappal többet pihent Portugália vár ránk – mondta a kapitány.

A találkozó hőse a századik válogatottságát egy remek fejesgóllal és egy pontos büntetôvel ünneplő Xabi Alonso volt.

– Eldugtuk a labdát, s őszintén szólva nem látok olyan riválist, amely hatékonyan válaszolhat erre a stílusra – nyilatkozta a kétgólos „százados”. Hozzátette, bár elődöntőt játszanak, számára döntővel ér fel az, hogy a portugálok kiváló csatárával, Cristiano Ronaldóval kell farkasszemet néznie.

Mindketten a Real Madrid erősségei.
 

Nasri nagyon kiakadt

A francia együttesben csak csereként pályára lépett Samir Nasri formájával nem, káromkodásaival viszont válogatott szintet ütött meg.

Szitkozódva utasította vissza a francia újságírók kérdéseit, majd a legerőszakosabbnak felajánlotta: randevúzzanak egy eldugott helyen, ott négyszemközti ökölpárbajjal döntsék el, valóban olyan gyenge-e a francia együttes, amint azt a francia sajtó állítja.

Mi úgy látjuk: kritikátlanul rossz.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.