Sport

Balira megy nászútra Janics

Létrehozva: 2009.05.06.

Noha a június 5–7. között sorra kerülő Mol Kajak-kenu Világkupa reklámfilmjére volt hivatalos a három főszereplő, Janics Natasa, Kovács Katalin és Vajda Attila, valamint a sajtó képviselői, sokan már a másfél hét múlva esedékes idei első tájékoztató versenyről faggatták az olimpiai bajnokokat. Sőt Janics Natasától azt is megtudta a Bors, hogy Bali szigetére utazik nászútra.

Kovács Kati: kőkemény a csapatom
– Nehéz megmondani, ki mire lesz képes ebben az évben. Én is úgy érzem, hogy jó formában vagyok, jó időket teljesítek, és ebben segítségemre vannak a többiek is – mondta Kovács Katalin. – Csipes Ferenc csapata igenis kőkemény, több olyan nagyon erős versenyző is van, aki igazi konkurenciát jelent.


Mátrixos reklámot forgattak
Június 5–7. között rendezik meg Szegeden a Mol Kajakkenu Világkupát, amelyre formabontó reklámfilmet készíttetett a szövetség. Kovács Kati, Janics Natasa és Vajda Attila a főszereplője a Mátrixszerű egyperces alkotásnak, amely a Szállítók címet viseli. A kisfilmet egyébként a mozikban tizenkétezer alkalommal vetítik majd, és az m1-en is látható lesz.





Tamás Rita

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16974911_auto_resized.jpg
origo.hu

Zombiszarvas-betegség terjed: kezdhetünk aggódni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978984_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megnyerték a kaparós sorsjegy fődíját, a lány kitagadta szerelmét a vagyonból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16976792_auto_resized.png
metropol.hu

Halála után is gyerekeken segít a 9 évesen elhunyt Szász Níla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979421_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ki nem találja, hol landolnak az influenszertüntetők mikroadományai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979422_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fülöp herceg forog a sírjában: ezúttal tényleg túl messzire ment Harry és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977538_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi váltás: márciustól másképp lehet utazni a MÁV és a Volán járatain – itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25231_resized.jpg?avcount=1708561513
origo.hu

Ezek a fiatal, gyönyörű lányok elképesztően veszélyesek - milliókat szereztek meg az áldozataiktól - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16972023_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezek az európai repterek törlik el a 100 milliliteres szabályt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977378_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem bírja magában tartani: emiatt a férfi miatt sír sokat Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977206_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Özönlenek a gratulációk: új szerelmet jelentett be Szandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708561513
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979839_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy-két dolgot le kellett egyeztetni" - szigorú határokat húzott Csuti G.w.M-nek a gyerekei kapcsán

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/wn1YzWUTcNapU3fGRuz7BVOK9kK3JWDRGNals8Kclr0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4ZTFmYWJkZmE3YzQ2NDE5OTAwNWEyNzVjM2E0YTgw.jpg
Búcsú

"Hiányozni fogsz" - Együtt zokogtunk és nevettünk Kapás Bogival - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/lq9yXj_8ZSIxXnUANt2dGYUeKq1VLUGWyEMYcY8HqlI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxNWJjZWQ2OTYwZjQwNGJiNWM3MGFmYzhmN2ExZTcy.jpg
REMÉNY

„Titokban akartam tartani” - halálos betegséggel küzd a hatszoros olimpiai bajnok