Sebestyén: kicsinált a zsűri

PUBLIKÁLÁS: 2009. január 28. 11:30
Sebestyén Júliának a helsinki Eb-n megrendült a hite a műkorcsolyázásban. A rövid programjára kapott arcpirítóan alacsony pontszámok miatt csöppet sem biztos benne, hogy a márciusi Los Angeles-i vb-n elindul. Át kell gondolnia, van-e értelme folytatni.
Kim Dzsong Ilnek gálázik
Sebestyén Júlia az észak-koreai elnök, Kim Dzsong Il születésnapjára (február 16.) rendezett korcsolyagálán szerepel. – Mindig olimpiai, világ- és kontinensbajnokok kapnak meghívót – mondta Juli. – Nem egyszerű eljutni az országba, a helyszínen minden lépésünket figyelik a „tolmácsok”, ám ezzel együtt remek a hangulat.


Megvédi a bíró a kocsolyázót

Wagner Zsófia nemzetközi pontozóbíró: – Sajnos csekély Juli hátszele. Sokkal jobban figyelték, mint az ismeretlenebb korcsolyázókat, és minden apróságba belekötöttek nála. Egy-két dologban lehet, hogy igazuk volt, de a tizennegyedik hely mindenképpen nevetséges. Ezt támasztja alá az is, hogy a kivitelezésre kapott második pontszámában a bírók már díjazhatták Julit, és az ötödik helyre tették, míg a technikai zsürinél ott is csak huszonötödik volt. Ez azért elgondolkodtató...
–Mióta utálják ennyire a pontozók?

–Kinek áll útjában a technikai zsűriből?

–A honi szövetség nem lépett?

–Akadt azért olyan, aki a lepontozott kötelező után megvédte?
–Eszerint még nem sikerült feldolgoznia a történeteket.

–Hogyan tovább?

csb
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.