Pénisszel búcsúzott Egervári

PUBLIKÁLÁS: 2008. december 12. 09:00
Keressük a megfelelő szavakat arra, hogy vállalható formában írjuk körül, miként zárta le a múlt héten menesztett Egervári Sándor a Győri ETO-nál töltött pályafutását. Bár a történet olyannyira vulgáris és szégyenteljes, hogy tulajdonképpen ez az a helyzet, amikor felesleges köntörfalazni: Egervári korábbi munkaadóitól egy papírlapra rajzolt hímtaggal búcsúzott.
Madeirán pihen, és cáfol az edző

– Szeret rajzolni?

– Nem értem a kérdését, amúgy is éppen Madeirán vagyok, nem szívesen nyilatkoznék most – mondta a Borsnak Egervári Sándor.

– Bocsánat, hogy feltartom a pihenésben, de gyors és konkrét leszek: miért rajzolt péniszt a gyôri vezetôknek?

– Ilyen hírek keringenek otthon?

– Bizony.

– Hát… ez nevetséges. Nem rajzoltam én semmit.
Péniszt? Ugyan már!



Már csalózott is.

Nem ez az első eset, hogy Egervári Sándor kínos – korához, szakmai elismertségéhez és eredményeihez méltatlan – helyzetbe sodorja magát.

Az edző egy évvel ezelőtt néző volt a Pomáz–Kisnémedi megyei másodosztályú bajnokin, ahol verbálisan inzultálta az egyik partjelzőt.

A játékvezető jelentése szerint a következőt mondta:

„Hadd mutatkozzam be, Egervári Sándor vagyok, az, amit maga csinált, kimeríti a csalás fogalmát, maga egy mocskos csaló.”


papírlapra rajzolt pénisszel(!)









Benkő Gábor
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.