Sport

Végre szerethető csapatunk van!

2008. november 21. péntek 09:30

A magyar labdarúgó válogatott szerda este magabiztos, lelkes futballal, és két remekbe szabott góllal 2-0-ra győzedelmeskedett az Észak-Írország elleni belfasti barátságos mérkőzésen. Ismert embereket kérdeztünk meg arról, mi lehet az utóbbi három találkozóját kapott gól nélkül megnyert nemzeti tizenegy titka.

Gál Gyula: Sok örömünk lehet ebben a csapatban Eperjes Károly színművész: – A jó eredmények annak köszönhetőek, hogy Erwin Koeman megfelelő hangot ütött meg a játékosokkal. A kapitány mindenkinek megtalálta a helyét az együttesben, így egyre jobb futballra képes a válogatott. A labdarúgást Magyarországon mindig is szerette a közönség, ezért ha tavasszal esetleg sikerülne elkapni hazai pályán a portugálokat, újra futball-láz lenne az országban. Kovács István, korábbi ökölvívó: – A srácok megérdemlik a figyelmet, a szurkolók szeretetét. Az őszi hozzáállásuk és szerénységük példaértékű, ráadásul játékban is sokat javultak, s ebből erőt meríthetnek a folytatásra. Mindettől függetlenül azért helyén kell kezelni az idei eredményeket, a vb-selejtezőcsoport harmadik helyének megszerzésére látok reális esélyt. Gál Gyula, MKB Veszprém és a magyar válogatott kézilabdázója:– Természetesen a magyar nemzeti együttes szerethető: miért is ne lenne az? A fiatalabb játékosok felnőttek a feladathoz, és kiegészülve a rutinosabb futballistákkal nagyon jó összetételt alkotnak. Tavaszig ugyan sok minden változhat, de ha a gárda ugyanezt a hajtós, csupa szív játékát produkálja, sok örömet szerezhet még a szurkolóknak.

T. N.

További cikkek

Botrány

Óriási fordulat: Nem Szilágyi Gerda írta a botrányos sorokat

Búcsú

Döntöttek, ide temetik Csollány Szilvesztert

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 3 gól, két ziccervédés a legvégén – Palicka hőssé vált a döntőbe jutó svédeknél

mindmegette.hu

Hajmeresztő! Méretes pókra harapott egy nő a gyorsétteremben

origo.hu

EMMI: Törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk

kisalfold.hu

Rossz besorolásból lett súlyos baleset az M1-esen - videó

origo.hu

Szokatlan megjelenésű, ritka mezeikabóca-félét találtak Ugandában

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd? 13 ínycsiklandó hétvégi receptötlet, amivel bárkit leveszel a lábáról

origo.hu

Öt éve nem történt ilyen a globális okostelefon-piacon

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 29.: az Ikrek fellélegezhet, a Skorpió adja át magát a boldogságnak

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a spanyolok a dánok testén keresztül újra a döntőben

origo.hu

Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon - fotó