Szijjártó Péter Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a külügyi tanács ülése után. A külügyminiszter szerint két dolog vált világossá az ülés során, és mindkettő meglehetősen sokkoló.

A tárca vezető szerint négy tanulsága van a mai ülésnek:
Szijjártó Péter újságíróknak elmesélte, hogy miként hangzott el pontosan Kaja Kallas azon kijelentése, miszerint magyar katonáknak kellene Ukrajnába mennie. Az ukrán külügyminiszter online bejelentkezésének vége felé tartottak, amikor a luxembourgi külügyminiszter feltette azt a váratlan kérdést, hogy mehetnek-e magyar megfigyelők Ukrajnába megvizsgálni a Barátság kőolajvezeték állapotát. Erre mondta Kaja Kallas, hogy
inkább katonákat kellene Ukrajnába küldenie Magyarországnak és Szlovákiának.
A miniszter hozzátette, hogy egyébként nincsen szükség szakemberekre, mivel a Barátság kőolajvezeték üzemeltetői ismerték el a MOL-nak, hogy a vezetéken képesek lennének szállítani. Az ukrán külügyminisztert minden esetre meglepte a kérdés, csak hebegett, és azt mondta, majd utána kérdez, hogy van- lehetőségük szakemberek fogadására.
Szijjártó Péter újságírói kérdésre megerősítette, hogy a gáz-olaj és benzinellátás is biztosított Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.