Sorozatosan érkeznek olyan hírek az orosz-ukrán háborúról, amelyek számos kárpátaljai magyar haláláról szólnak. Ráadásul napról-napra egyre többen vesztik életüket a háborús országban, ahol már csak alig van áram és víz. Emiatt pedig előfordulhat az is, hogy 15 órát kell áram nélkül átvészelniük a civileknek. Hasonló borzalmakról számolt be egy kárpátaljai férfi is a hajdúböszörményi Lázár-infón.

A férfi elmondta, hogy az egyik általános iskolai padtársát vitték el a frontra, aki Mariupolban meghalt.
Az én általános iskolai padtársam, András alezredese volt a kárpátaljai százhuszonnyolcasoknak. Kettő gyereket hagyott hátra. Meghalt, tudta a Mariupol visszavonulásánál, hogy meg fog halni, de fedezte a többieket és a saját embereit.
– mesélt a férfi, ismerőse hős tettét, majd arra figyelmeztette azokat, akik még nem hallottak a háború borzalmairól, ők hallgassák meg ezeket a történeteket, mert igazak.
Ezután pedig arról is beszámolt, hogy egy gyerekkori barátját is elvitték a frontra. Azonban ő még él, de hadifogságban van.
A másik a jelenleg ugye harcol, de szerencsére nem a szürke zónában, ahogy ő fogalmaz.
– mondta a hajdúböszörményi Lázár-infó egyik kárpátaljai résztvevője.
Egy 90 éves néni mesélt Szentkirályi Alexandrának a háború borzalmairól. Az idős asszonnyal készült interjút a közösségi oldalán osztotta, amelyhez azt írta, hogy Mária néni 90 éves, de a szemeiben ott vibrál a múlt minden fájdalma és ereje.
Mindig jobban közeledett a front Budapesthez. Apámnak az volt az ötlete, hogy egy ilyen kis családi házban mi védtelenek vagyunk és hamarabb kivégeznek egy családot a négy gyerekkel, mint egy nagy tömeget. Ezért beköltöztünk a nagymamámhoz.
– kezdte történetét Mária, aki 9 éves volt, mikor át kellett élnie a háború okozta borzalmakat.
A nagymamája házában nem volt világítás és egy nap a ház kapujába bele mentek tankkal, ami a ház közepén állt meg. Emiatt jött el az az időszak, mikor három hétig egy pincében kellett meghúzniuk magukat a szüleivel és két fiú testvérével. Ott és a környező településeken sem volt víz.
Úgy álltak sorba az emberek, a tálakkal, meg a kis fazékkal, hogy valami, tudjanak főzni. Rettenetesen féltünk.
– mesélte az idős asszony, majd azt is elmondta, miután nem volt megfelelő körülmény a tisztálkodásra, emiatt rühesek és tetvesek voltak.
A víz és áram mellett étel sem volt. Olyannyira nem, hogy a leölt lovat kellett megenniük. Budapest ostroma nemcsak a fegyverek ropogásáról és az értelmetlen halálról szólt. Mária néni elmesélte, hogy a mindennapi éhezés volt az egyik legkínzóbb ellenség.
Jött egy hír, hogy van egy leölt ló, és lehet menni és akkor a két fiú testvérem mentek kosárral, késsel, hogy levágnak a lóból darabot. És akkor kosárral meghozták és betették a spejzba. És az anyám meg megy be a spejzba reggel és egy ló szem néz rá. Egy ló fejet hoztak, hát abból is főzött valamit, de akkor meg a gyerekek, a két fiú elkezdtek nyeríteni ott az asztalnál. Nem tudtuk megenni, hát borzasztó volt.
– tette hozzá.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.