Rendhagyó módon kedd délután, egy nappal szenteste előtt tartották meg az év utolsó Kormányinfóját. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányszóvivő a kedd délelőtti kormányülésén született döntésekről tartott tájékoztatót.

Gulyás Gergely a tájékoztató elején azt közölte, hogy a kormány mai ülésén tárgyaltak a január 1-jén életbe lépő intézkedésekről és beszámolót hallgattak meg az uniós csúcsról és mindarról, ami a magyar kormányt érinti. Közölte: januártól teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása és életbe lép a 30 év alatti édesanyák adómentessége.
A családi adókedvezmény egymillió családot érint. Ennek köszönhetően két gyermek esetén havonta 83 ezer, három gyermek esetén havonta 198 ezer forinttal több marad a családoknál.
Életbe lép a 30 év alatti édesanyák adómentessége, a 40 év alatti édesanyák esetében ez két gyermek vállalása esetén vehető igénybe. Van lehetőség rá, hogy az édesapa jövedelméből vegyék igénybe a szülők a kedvezményt – tette hozzá a miniszter.
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között, így
januártól 322 800 ezer forint lesz a minimálbér összege.
A garantált bérminimum pedig 373 200 forint. A kis- és középvállalkozók alanyi áfamentességének mértéke húszmillió forintra emelkedik, a következő években 22 millióra, majd 24 millióra fogják emelni.
A 13. havi nyugdíj kifizetése mellett
megkezdik a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését.
A bírák esetében a következő béremelés január 1-jétől esedékes.
Az uniós átlagnak megfelelő bírói béreket is el fogjuk érni 2027 januárjától
– tette hozzá Gulyás Gergely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.