Ahogy arról a Bors beszámolt, Orbán Viktor csütörtök este megérkezett az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójára Brüsszelbe. A miniszterelnökkel az odaúton Bohár Dániel készített interjút, amelyből most egy rövid részletet meg is osztott a közösségi oldalán.
A riporter arra volt kíváncsi, hogy lesz-e budapesti békecsúcs, miután a minap Donld Trump bejelentette, hogy nem lesz, legalábbis nem most. Később, a bejelentésre reagálva Szijjártó Péter így fogalmazott a Facebook-oldalán:
Magyarország továbbra is készen áll az amerikai-orosz békecsúcs megrendezésére. Ennek a vérontásnak véget kell vetni, de ez nem a csatatéren fog véget érni. Ez csak diplomáciával, a tárgyalóasztalnál folytatott tárgyalásokkal fog véget érni. És mi készek vagyunk biztosítani ehhez a helyszínt és a szükséges feltételeket.
Bohár Dániel kérdésre, miszerint a Békemenet után és a budapesti békecsúcs körül kialakul helyzet miatt milyen lesz most megérkeznie Orbán Viktornak Brüsszelbe, a miniszterelnök határozottan kijelentette:
Lesz békecsúcs Budapesten!
A kormányfő úgy fogalmazott:
A Békemenet meg a Békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala. Azért lesz a Békecsúcs Magyarországon, mert van Békemenet, amely Európa legnagyobb békepárti mozgalma, amely ezt a kormányt adja Magyarországnak.
Orbán Viktor teljes válaszát itt nézheted meg:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.