Brutális adóemelést akar bevezetni a Tisza. Magyar Péterék többkulcsos szja-t terveznek, „felülvizsgálnák" a családi adókedvezményeket és a rezsicsökkentést. A Tisza gazdasági kabinetje egy kiszivárgott dokumentum szerint 2026. júliusától a háromkulcsos SZJA bevezetését javasolja, amelynek következtében már a szakmunkás minimálbért – azaz a garantált bérminimumot – alig meghaladó kereset is a 22 százalékos kulcs alá esne - írja a Ripost.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a Tisza új adózási rendszere mintegy 1.300 milliárd forintot venne ki a magyar emberek zsebéből. Ez egy foglalkoztatottra vetítve átlagosan éves szinten 276 ezer forint elvonást jelenthet. Már havi bruttó 400 ezer Ft-os fizetés fölött mindenki rosszul jár, és nincs olyan sáv, ahol bárki is kevesebb adót fizetne a mostanihoz képest.
Az adóemeléssel kapcsolatban Tarr Zoltán, A Tisza elnökhelyettese egy etyeki rendezvényen kijelentette,
„nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”, majd hangsúlyozta, hogy választást kell nyerni, és utána mindent lehet.
A Tisza adóemelése a középosztályt és a családosokat elviselhetetlen mértékben sújtaná, utóbbiak zsebéből (gyerekszámtól függően, háztartásokat vizsgálva) akár ugyanannyit vagy többet is elvenne, mint amennyit a nemzeti kormány a családi adózással és az adócsökkentésekkel a zsebükben hagy.
Orbán Viktor a Harcosok Klubjának hétfői üzenetében azt írta, a Tisza lebukott és elvesztette a bizalmat. A miniszterelnök szerint az ellenzék adóemelésre készül, a kormány válasza pedig a teljes nyíltság és egy új nemzeti konzultáció.
A miniszterelnök szerint a Tisza egy kötcsei botránnyal próbálta elterelni a figyelmet a „lebukásról” és az adóemelési tervekről, de nem sikerült.
„Már mindenki tudja, hogy a Tisza az adóemelés pártja. Ha ők jönnek, fizetni fogsz” – írta.
A miniszterelnök két utat vázolt fel: ha Brüsszel által irányított bábkormány alakul, akkor brutális adóemelés jön, megszűnik a rezsicsökkentés, a családtámogatás, a 13. havi nyugdíj, és ezer forintos benzinárra kell számítani.
Ha viszont a nemzeti érdekeket képviselő kormány marad hatalmon, akkor – ígérete szerint – marad az Otthon Start, adómentes a csed és a gyed, megduplázódik a családi adókedvezmény, az édesanyák adómentességet kapnak, a minimálbér 13 százalékkal nő, februárban pedig kifizetik a 13. havi nyugdíjat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.