Épphogy beköszöntött az igazi ősz, máris rengeteg a beteg, a náthás. Dr. Mangó Gabriella mindenkit arra kér, hogy védje a szervezetét a vírusok és a baktériumok ellen, mert a kórokozók egy pillanat alatt képesek bárkit leteríteni. A háziorvos elárulta, hogyan vértezzük fel az immunrendszerünket a kórokozók ellen.
Országszerte hirtelen esett a hőmérséklet, regelenként azt sem tudjuk, elég egy pulcsi vagy már kabát kell. A vírusok és a baktériumok azonban éppen most vannak elemükben! Számukra kedvez, hogy éppen se túl nagy hőség, se túl hideg nincsen – ilyenkor szaporodnak a legkönnyebben és terjednek a leggyorsabban!
Mangó Gabriella a közösségi oldalán riadóztatott, hogy a kórokozók a hirtelen beköszöntött hidegben megszaporodtak. Jelentősen megugrott a betegek száma a rendelőkben.
Csak egyetlen nap az egyik rendelőmben 90, a másikban pedig 70 fölött volt a beteglétszám. Nagyjából 20-30 százalékkal megnőtt azoknak a száma, akiknek felső-légúti hurutja, gyomorpanasza és hőemelkedése volt
– mondta el a doktornő a Borsnak. A szakember azt tapasztalja, hogy a legtöbben influenzaszerű, náthás tünetekről panaszkodnak.
A betegek elsősorban az alábbi tünetekről számolnak be:
Rámutatott, hogy bár még nem indult be az influenzaszezon, mégis ahhoz kísértetiesen hasonlítanak a betegeknél jelentkező panaszok.
Az influenza tünetei ugyanis a többi között:
"Hirtelen nagyon sok beteg lett, az biztos. A gyógyulási idő megfelelő kezelés, ágynyugalom mellett nagyjából egy hét" – húzta alá a háziorvos.
Pánikra azonban semmi ok. Gabriella hangsúlyozta, hogy a legjobb védekezés a kórokozók ellen, ha az immunrendszerünket felkészítjük a "támadásra".
Reggel szerves szerén, este szerves cink. Azért külön bontva, hogy így támogassuk az immunrendszerünket, a méregtelenítést. Továbbá szedjünk C- és D-vitamint, az ajánlott mennyiségben. Ezek az alappillérei annak, hogy az immunrendszeretek jól működjön
– tanácsolta.
A jelentkező betegséget is könnyen legyűrhetjük, csak ne vegyük félvállról.
"Vírusok esetében csak a tünetek kezelésével érthetjük el, hogy jobban legyünk. Az ilyenkor ajánlott gyógyteák és vény nélkül kapható gyógyszerek mellett segíthet az antihisztamin tartalmú szer. Utóbbi azért lehet hatásos, mert elősegíti a nyálkahártya megvastagodását" – árulta el a szakember.
A tudósok egy veszedelmes betegség ellen már régóta küzdenek, amire nemrég megoldást is találtak.
Hogy milyen betegségről van szó, és mi a szuperfegyver ellene, a Bors videónkból megtudhatod!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.