Palik László vallomása: nem gondolta, hogy visszatér az Exatlonba

Palik László
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 26. 08:34
A műsorvezető óvva őrzött emléknek hitte csak a műsort.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, több év kihagyás után visszatér a TV2 siker sportreality-je, az Exatlon. A műsorvezető, Palik László ennek kapcsán pedig elárulta, nemrég még nem tudta volna elképzelni, hogy ő ismét részese lesz ennek a véleménye szerint unikális műsornak. Ennek ellenére kiemelte, a teljes stáb nagyon izgatott. Sőt, az, hogy Gelencsér Tímeával fog idén együtt dolgozni az Exatlonban, csak még nagyobb öröm számára. Úgy érzi ugyanis, mintha két új barát, akik rég nem látták egymást, újra találkozik majd, ugyanott. 

Palik László örül, hogy Gelencsér Timivel fog együttdolgozni.
Palik László örül, hogy Gelencsér Timivel fog együtt dolgozni / Fotó: TV2

Az Exatlonnak több titka van. Ez például az egyetlen olyan verseny, ahol mélyen belenézhetünk a boszorkánykonyhába. Mi kell a sikerhez, mit okoz a siker, mitől veszít valaki, és mit okoz az, ha vesztesen tér vissza valaki a lakhelyére

- részletezte a műsorvezető kiemelve, ez az egész ráadásul egy hosszú hónapokon át tartó küzdelem, nem egy alkalomról van csak szó, mint a legtöbb sport esetében. 

Palik László: nem gondolta, hogy visszatér

Az Exatlon az én életemben egy csodálatos történet. Egy szerelem, amit már-már az emlékeim közé tettem

- vallotta be hozzátéve, még egy-két évvel ezelőtt is, amikor megkérdezték volna tőle, hogy lesz-e még Exatlon, azt válaszolta volna: "Ugyan már". Miután azonban Fischer Gábor és Vaszily Miklós, a TV2 vezetői közölték vele, hogy nélküle és Timi nélkül nem tudják elképzelni a műsort, meggondolta magát:

Minden követ megmozgattak

- emelte ki, majd így zárta gondolatait:

Amiről azt gondoltad, hogy már csak egy emlék, az most ismét valósággá válik.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.