Az ország még fel sem ocsúdott Dudás Miki tragédiájából, máris érkezett a következő lesújtó hír. Horváth Krisztián, művésznevén Chriss Ronson gyógyíthatatlan betegségben hunyt el 48 éves korában.

A népszerű lemezlovas, akit nemcsak rajongói, hanem pályatársai is tiszteltek és szerettek, 2023-ban beszélt először betegségéről, fontosnak tartotta, hogy rajongói tudják, mi áll a lemondott bulik mögött. Chriss Ronson a lesújtó diagnózishoz, mint minden máshoz az életben, pozitívan állt hozzá, alávetette magát minden kezelésnek, hősiesen küzdött. Tavaly októberben – bár már nagyon leromlott az állapota – DJ Chriss, azaz Horváth Krisztián még bizakodó sorokat írt rajongóinak hivatalos Facebook-oldalán.
Jelenleg egy olyan terápiát kapok, amit az orvosaim utolsó lehetőségként tartanak számon. Ez a kezelés leginkább időt ad, nem megoldást nyújt, de számomra mégis kapaszkodót jelent – egy esélyt arra nézve, hogy megteremthessem a saját csodámat. Pár napja az orvosom kimondott valamit, amit nehéz volt hallani, és még nehezebb feldolgozni. Lehet, hogy igaza lesz, hiszen sok mindent látott már, de én akkor sem fogom feladni. Bízom abban, hogy ameddig egy szikrányi esélyem is van, még ebből a helyzetből is ki tudok jönni valahogy. Azonban most először érzem igazán, hogy minden energiámat a testemre és a lelkemre kell fordítanom a gyógyulás és a túlélés érdekében.
– írta akkor a lemezlovas, de szervezete január 11-én feladta a harcot. Szívszorító sorokkal búcsúztak tőle pályatársak, köztük Kühl Tamás, aki most a temetés időpontját is közölte.
„Drága barátunkat, Chriss Ronsont/Horváth Krisztiánt 2026. február 5.-én 14:00 kísérjük utolsó útjára a Kozma utcai Új Köztemetőben. A család szeretne mindenkinek lehetőséget biztosítani, hogy elbúcsúzhasson, ezért elvárják a türelmes és méltóságteljes várakozást a ravatalozónál és a sírnál. Az épületbe, a méretei miatt, csak a hozzátartozók által jóváhagyott rokonok és közeli barátok tudnak belépni. Kérünk benneteket, hogy lehetőség szerint egy szál virágot vagy kisebb méretű koszorút hozzatok!”

Tavaly 30 éves pályafutását még egy elképesztő bulival, ráadásul két világsztárral, Sashával és John Digweeddel, akik tizenhat év után ismét együtt zenéltek Magyarországon. Az este csúcspontján a három DJ egy órán át közösen játszott – ritka és emlékezetes pillanata volt ez a magyar elektronikus zenei színtérnek, és egyben megható emberi gesztus is a két DJ-ikontól, akik így fejezték ki tiszteletüket Chriss iránt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.