2023 májusában kapta a lesújtó diagnózist a magyar sztár DJ, hogy súlyos daganatos beteg. Chriss Ronson hősiesen küzdött, minden kezelésnek alávetette magát, de szervezete tegnap feladta a harcot a gyilkos kórral szemben. A lemezlovas mindössze 48 éves volt.

Még fel sem ocsúdtunk Dudás Miki tragikus halála után, máris jött az újabb gyászhír: hosszú betegség után elhunyt a magyar DJ szakma egyik legnagyobb tehetsége. Chriss Ronson két évvel ezelőtt írt először betegségéről közösségi oldalán, de nem sajnáltatni akarta magát, hanem a követői figyelmét akarta felhívni példájával a szűrővizsgálatok fontosságára. Idén októberben – bár már nagyon leromlott az állapota – Chriss, azaz Horváth Krisztián még bizakodó sorokat írt rajongóinak.
Jelenleg egy olyan terápiát kapok, amit az orvosaim utolsó lehetőségként tartanak számon. Ez a kezelés leginkább időt ad, nem megoldást nyújt, de számomra mégis kapaszkodót jelent – egy esélyt arra nézve, hogy megteremthessem a saját csodámat. Pár napja az orvosom kimondott valamit, amit nehéz volt hallani és még nehezebb feldolgozni. Lehet, hogy igaza lesz, hiszen sok mindent látott már, de én akkor sem fogom feladni. Bízom abban, hogy ameddig egy szikrányi esélyem is van, még ebből a helyzetből is ki tudok jönni valahogy. Azonban most először érzem igazán, hogy minden energiámat a testemre és a lelkemre kell fordítanom a gyógyulás és a túlélés érdekében.
- írta Facebook-oldalán.
Nagy Adri Instagram-oldalán, közös fotójukkal és szívszorító sorokkal emlékezett meg Chriss Ronsonról.
Ma nehéz megszólalni. Chriss nemcsak meghatározó alakja volt a magyar elektronikus zenei életnek, hanem egy olyan ember is, akivel jó volt együtt dolgozni és időt tölteni.
2011-ben született egy közös dalunk, a Don’t Look Down, amit Londonban forgattunk – egy különleges időszak emléke számomra. Fáj elfogadni, hogy ilyen fiatalon ment el. Hiányozni fog a jelenléte, a zenéje, az az egyedi világ, amit maga körül teremtett. Nyugodj békében, Chriss. 🖤
„Elaludt a barátom! Sose foglak elfelejteni, mindig az a srác maradsz aki küzdött a lemezjátszókkal a kis panel szobámban, aztán Sasha-val és John Digweed-del lazán tolt egy "mesterhármast"… Egy csodàlatos ember, kiváló és tehetséges DJ volt.”
A mai napon elment a magyar elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb alakja. Chriss Ronson, DJ Chriss. A 90-es évek óta volt szerencsém ismerni Krisztiánt, s bár nem egy síkon mozogtunk, mindig kölcsönös tisztelet jellemezte a kapcsolatunkat. Sőt a 2000-es évek végén még remixet is készítettem a My travel című dalából, amiért nagyon hálás volt nekem. Tavasszal eljött a Lockba a DISCO'S HIT LEGENDS-re, meghallgatott minket. Azt írta másnap: Nagyon klassz volt a szetted! Modern, dinamikus, baromira élveztem! Köszönöm az élményt! Minden jót neked is Attila! Ilyet csak egy jó ember ír le. Őszinte és szeretettel teljes ember volt, büszke vagyok rá , hogy ismerhettem. Megszakad a szívem, hogy véget ért a földi pályája. 48 éves volt csupán... DJ Chriss nyugodj békében! Ha létezik a mennyország, akkor biztos, hogy odakerültél, mostantól a TE zenédtől hangos és mindenki aki ott várt rád, veled tart véget nem érő zenei utazásodon... A My Travel-lel búcsúzom tőled. Köszönöm, hogy ismerhettelek és ott lehettem veled az egyik utolsó fellépéseden. Sosem foglak elfelejteni.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.