A Nagy Duett második adása a Bódi Hunor, Bódi Megyer és mesterük, Péterffy Lili Lelle távozásával zárult, amit Vareha Petra nem hagyott szó nélkül: feltöltött egy TikTok videót, melyben bizonygatja párja tehetségét. „Ezt a videót azért szeretném megmutatni, mert igenis meg tudja csinálni. Igen, nincs hang és ritmusérzék, plusz, amikor jön a színpadra lépés, még az a kevés is eltűnik a lámpalázzal együtt."

Petra azt is sérelmezte, hogy a műsor nem kívánja meg, hogy jó hanggal megáldott híresség jelenjen meg a profik oldalán és így folytatta:
Ez a műsor arról szól, hogy egy profi énekes és egy énekelni nem tudó híresség együtt vállalja a kihívást és ez nem könnyű, nagyon nem az ő terepe. Rengeteget gyakoroltunk a próbákon kívül, ami itthon működött izgulás nélkül szívből, és én büszke vagyok rá
– hangsúlyozta Petra, majd az alábbi videóval szemléltette, milyen óriási beleéléssel adja elő Hunor a produkciót kamerák, színpad, közönség nélkül.
A Nagy Duett 2026 zsűrije nem volt épp jó véleménnyel a fiúk első produkciójáról sem, ugyanis szinte darabokra szedték az ikreket. Ez szemmel láthatóan a Bódi tesók mesterének, Péterffy Lili Lellének is rosszul eshetett. A második adásban már sokkal jobban teljesítettek, mégis nekik kellett távozniuk a műsorból. Az énekesnő így nyilatkozott korábban, az első élő show-t követően a Borsnak a történtekről:
A srácoknak ez most extrém módon fájdalmas volt szerintem. Életükben először állnak így színpadon, először énekeltek és nagyon sajnáltam, hogy így leszólták őket. Nyilván ebben a versenyben nagyon fontos a zsűri véleménye is, de azt gondolom, hogy sok mindent nem láttak a színfalak mögül, ahol elképesztően szorgalmasak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.