Barbinek Paula élete 2025-ben teljesen megváltozott, pont az Ázsia Expressz előtt. A most 35 éves színésznőt ugyanis, bár 15 éves kora óta kereste a válaszokat, tavaly magasan funkcionáló autizmussal és ADHD-val diagnosztizálták. Pokoli évtizedeken van túl, de most már tudja, viselkedésére van magyarázat, értelmet nyert a múlt. Már érti, egy neurodivergens ember számára a nyugalom és a béke mindennél fontosabb. Gyerekkorában azonban nem ezzel szembesült akkor, amikor szülei váltak.

Egy pillanat alatt meg tudtam sértődni az egész világra és elvonultam, és nem akartam megszólalni. Voltak dührohamaim is
- árulta el őszintén a Tények kameráinak Paula, akinek legnagyobb támasza kétségkívül az édesanyja, Tallós Rita. Ő volt ott ugyanis például egy másfél évvel ezelőtti idegösszeomlásánál is, amikor csak zokogva ült otthonában, miközben körülötte káosz uralkodott a lakásban.
Diagnózisáig próbált menedékre lelni a spiritualitásban és a pszichológiában, azonban egyik sem segített neki. Most már azonban tudja, neurodivergensként leginkább rutinra van szüksége, valamint nyugalomra, természetre, állatokra. Azzal pedig, hogy nyíltan vállalja állapotát, "küldetését" teljesíti, ugyanis úgy érzi, missziója az, hogy történetét megossza, hátha tud másokon is segíteni vele.
Ami pedig a szerelmet illeti:
Párkapcsolatok számomra nincsenek, én általában szingli vagyok. Volt egy fontos ember az életemben, akivel 2023-ban ismerkedtem meg és tavaly szakítottunk. Ott kezdtem el először azt érezni, hogy le tudom tenni a maszkjaimat egy kapcsoltban és ez nagyon jó volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.