Miután 2024 augusztusában brutálisan megverték az olimpikon édesapját és kómába került, rögtön beállt édesanyjának segíteni a piacon. Akkor Dudás Miki családjának három üzlete volt, de pár hónappal később belátták, hogy az egyik üzletet vissza kell adniuk, nem bírták már vinni. Most, hogy a sportoló elhunyt, kérdésessé vált az üzletek jövője.

Közel 40 éven keresztül élt boldog házasságban a január 5-én tragikus hirtelenséggel elhunyt sportoló édesanyja és édesapja. Dudás Miki szülei szerettek volna mindent megadni két gyermeküknek, így lett egy üzletük a pesterzsébeti piacon, majd később még kettőt nyitottak. Miután egy brutális támadás után a kajakos apukája kórházba került, nem volt kérdés, hogy fia beáll helyette dolgozni. Hónapokon keresztül hajnalban kelt, hogy segítsen édesanyjának, valamint idős nagyapjának, akik igyekeztek helytállni István helyett is. De be kellett látniuk, hogy nem megy, egy üzletet bezártak. De most, Dudás Miki halála után, akinek ügyében a boncolás után halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség, már csak anyukája és nagypapája maradt az üzletek vezetésére és működtetésére. Így azonban kérdésessé vált, hogyan tovább, ki viszi tovább a boltokat! Dudás Miki édesanyja nemrég exkluzív interjúban lapunknak elárulta, úgy érzi, nincs értelme tovább élnie. Ki fog neki segíteni az idős nagypapán kívül? Lehetséges, hogy 25 év után megszűnnek Dudás Miki családjának érdekeltségei a piacon?

Dudás Miki halála után a Bors kiment a pesterzsébeti piacra. A helyszínen könnyű volt ráismerni a virágboltra, ugyanis a látvány egészen dermesztő: az üzlet teljes egészében fóliával volt letakarva. A virágok kitűntek a fóliák mögül, tehát nemrég még működhetett a bolt. Mára azonban a pompás virágok látványa helyett egy egészen megrázó képpel találkozik az, aki arra jár.
Nagyon jó ember volt, többször is találkoztam vele. Rendszeresen járt ide segíteni az édesapja halála után. Mindig közvetlen volt, mindenki kedvelte. Az édesapját is ugyanígy szerettük, sokat volt itt, szerves része volt a piac életének. Nagyon sajnáljuk az egészet. Ez a piac olyan, mint egy nagy család. Ha történik egy ilyen sajnálatos haláleset, az mindenkit megérint. Ugyanez volt az édesapjánál is, most pedig újra ugyanazt a fájdalmat éljük át
- mondta az egyik hentes lapunknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.