Molnár Gusztáv megjárta a hadak útját, de az utóbbi időszakban mindenki számára világossá vált, hogy kimászott a saját maga ásta gödörből, aminek eljutott a legaljára és még ott is lefelé kapart egy darabig. Két évvel ezelőtt egy kéz utána nyúlt, és bár megesett, hogy a komoly alkoholbetegséggel küzdő színész belekapaszkodott ebbe a kézbe, néha még vissza-visszacsúszott a gödörbe, ami akár a sírja is lehetett volna, ha ezekben a napokban nem tartott volna ki mellette a nő, aki mindent, de mindent megváltoztatott az életében. Molnár Gusztáv és menyasszonya most az esküvőjükre készülnek, ami ismerve Guszti történetét, több, mint hihetetlen és sokkal több, mint fantasztikus. A színész most a Borsnak mesélt új életéről, ami egyben maga az újjászületés is.
„Ez egy csodálatos állapot! Dorinával még vitázni is szeretek… Mert persze nem arról van szó, hogy mindenben és mindenkor egyet értünk. A menyasszonyom rajong Olaszországért, és bár ezt korábban tőle senki, vagy talán csak nagyon kevesen látták és hallották, bőven van benne Talján temperamentum, ahogy bennem is. Ebből fakadóan olaszos hévvel éljük az életünket, de a vitáink konstruktívak és célra tartanak. És hát kötöttünk egy megállapodást, ami bár sablonosnak tűnhet, de működik.”
Nem válunk el egymástól haraggal reggelente és nem is fekszünk le úgy, hogy nem rendeztünk egy konfliktust.
„Lett egy mondásunk, ami így hangzik: ”Haragszom rád, de szeretlek…” Ez a mondat, tulajdonképpen gyógyszer és nem amolyan placebo” – kezdte lapunknak Molnár Gusztáv, aki Dorina mellett komoly megfejtésre jutott, vagyis rájött, hogy nincs igaztalanabb mondás az ellentétek vonzásánál.
„Mi ketten nagyon sok dologban hasonlítunk egymásra. A menyasszonyom mellett jöttem rá, hogy mindaz, ami idegesítő, vagy inkább zavaró benne, az megvan bennem is. Pont azért találom néhány szokását, vagy tulajdonságát bosszantónak, mert ezekkel tükröt tart elém. Rengetek közös munkánk van abban, hogy ezt felismertem, vagy inkább felismertük. Így csináltunk végül viccet a gondjainkból és így lett tökéletesen tökéletlen a közös életünk” – magyarázta Molnár Gusztáv, majd megsúgta, de csak halkan, hogy Dorina ne hallja, nem csak ő talált magában korábban nem ismert készségeket és képességeket, hanem a leendő felesége is kibontakoztatott magában ezt-azt az együtt töltött idő alatt.
„Dorina számára nagy felismerést jelentett, hogy úgy tud velem kiabálni, ahogy korábban soha, senkivel
„Mindkettőnknek jól megy a dacoskodás és a megsértődés, de bevallom, én ezeknek én vagyok a valódi mestere. Szóval fel tudom húzni” – ismerte be a színész, aki napra pontosan három hét múlva feleségül veszi a nőt, akivel úgy passzolnak, mint egy puzzle darabkái.
„A kapcsolatunk elején szó sem esett köztünk arról, hogy ennek házasság lehet a vége. Nagyon nem… Amikor pedig először beszéltünk erről, abban maradtunk, hogy az csak egy papír és nekünk olyan nem lesz. Aztán az ismerkedésből a csajom lett, majd a barátnőm. Végül hirtelen, még ha nem is váratlanul, a szerelmemmé vált, most pedig már a menyasszonyom. Három hét múlva pedig a feleségem lesz. Ma már mindketten nagyon akarjuk a házasságot, amit két éve még úgy tartottunk el magunktól, mint ördög a tömjénfüstöt. Nagyon sokat dolgoztunk ezért a kapcsolatért. Mondhatni masszív, amit együtt végigcsináltunk. Ma mindketten más emberek vagyunk, mint két éve. Dorina két dolgot nem akart, férjhez menni és gyermeket vállalni. Nos, az egyiket most kipipáljuk…” – nevetett Molnár Gusztáv.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.