November 10-étől, minden hétköznap 19 órakor Szépréthy Roland műsorvezetésével jelentkezik a SuperTV2-n az Észbontók, a műsor, amelyben nem feltétlenül a szellem óriásai mérettetik meg magukat. A párosok hosszan elméláznak a kérdések felett, a sztárpároknak pedig az kell eldönteniük, tudják-e majd a választ az általában nem túl nehéz kérdésre. A legutóbbi adásban Jolly is megizzadt kissé.

Az ebben az évadban szereplő celebek, sztárok:
Az egyik kérdés december 4-én arra vonatkozott, ki van a képen: a fotón Jolly volt látható, amint egy delfinnel úszkál egy medencében. A játékos páros egyik tagja örömmel mondta, hogy Kozso van a képen, ettől a kijelentéstől az énekes láthatóan feszengeni kezdett, kellemetlenül érezte magát.

A szereplő szerint a kép akkor készült, amikor Kozso azt mondta, hogy „jó vízben vannak a delfinek, jó emberek az állatok”, de meglepő módon nem pontosan idézte a zenész szavait. A páros morfondírozott még a kép láttán, aztán arra jutottak, hogy talán mégis Jolly van a fotón, erre az énekes is vidáman vigyorgott a stúdióban, úgy tűnik, megkönnyebbült.
Volt olyan kérdés is az adásban, hogy „melyik kontinensen található a Tádzs Mahal?” A Tádzs Mahal az indiai Agrában, a Jamuna folyó partján található muszlim mauzóleum elnevezése, amely valójában egy teljes épületkomplexumot takar, ennek része maga a fehér márvány síremlék is. Erre a kérdésre Jolly – aki nemrég kapcsolatáról is mesélt hosszan – bevallotta, hogy „ezt most hirtelen ők sem tudták.” A játékban lévő páros hajlott arra, hogy Afrikában lehet, de végül helyesen tippeltek Ázsiára.

A műsorból kiderült már, hogy Skandinávia az Antarktiszon van, a házityúk költöző madár, a víz szilárd halmazállapotú, és az is, hogy Kapu Tibor nyolc évet töltött az űrben.
A tét minden héten egymillió forint, amelyet jótékony célra ajánl majd a győztes duó. Hétről-hétre két ismert emberekből álló páros vállalkozik a lehetetlenre: megfejteni az észbontók kiszámíthatatlan észjárását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.