Ismét egy lehengerlően izgalmas adással tért vissza a Sztárban Sztár All Stars, immár a 13. alkalommal: a jövő héten a döntő következik, amelyből kiderül, melyik énekes kerül ki győztesként a megmérettetésből. Az elődöntőben Dér Heni, Vavra Bence, Freddie és Veréb Tomi csapott össze egymással, akik a szólóprodukciók mellett egy duettet is előadtak, a műsor korábbi játékosaival. A veszélyzónába Freddie és Veréb Tomi került, akik közül egy villámszavazást követően Freddie jutott tovább, Veréb Tomi pedig kiesett: az énekest ezután a zsűri, a nézők és a döntős versenyzők egyaránt felállva tapsolva búcsúztattak.

Olyannyira kemény volt ez a három hónap, hogy én az utóbbi hetekben már készültem, hogy mit fogok mondani, amikor ez a pillanat eljön, ha el kell jönnie. Olyan sok klisét mondunk itt az interjúkban, hogy ez mennyire olyan, mint egy család, mennyire igaz barátságok kötődnek itt a stúdióban, hétről hétre mi mennyire úgy érezzük, hogy ez egy játék... Az a helyzet, hogy ezt csak megerősíteni tudom, az összes ilyen klisét, mert tényleg ez egy olyan ajándék, hogy mi itt lehetünk, és ennyien szeretik ezt a műsort és ennyien nézik. Van még igény arra, hogy ennyire - nem akarom magunkat dicsérni -, de hogy ennyire minőségi módon lehet szórakozni ma Magyarországon, azt ki kell mondani, ez nekem egy fontos mérföldkő, hogy erre van igény. Ebben a hihetetlenül erős mezőnyben elsők között kiesni is megtiszteltetés, mert itt mindenkinek van egy olyan tábora, van olyan tehetsége, rátermettsége, ami miatt méltó módon van itt ezen a színpadon
- mondta el az énekes, miután a műsorvezető, Till Attila az érzéseiről faggatta, a három hónapos, kemény megmérettetést követően. Veréb Tomi ezután köszönetet mondott az Erkel Színháznak, amely tulajdonképpen a második otthona, és akik elviselték, milyen sokszor hiányzott a színpadról, miközben három színházi bemutatója is volt. Háláját fejezte ki továbbá a szavazóknak, akiknek köszönhetően idáig eljutott.. És végezetül még valakinek: a feleségének, Koltai Viviennek.
Az fogalmazódott meg bennem, hogy ez az egész semmit nem érne, hogy ha nem ő ülne a nézőtéren. Neki nagyon köszönöm, és őszintén nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem. Ennek a három embernek tényleg fejhajtás, mert maximálisan megérdemlitek ezt a döntős pozíciót, én pedig jövök vissza egy extra produkcióval jövő héten, nem ússzátok meg!
- jelentette ki Veréb Tomi, akinek a szavait a felesége könnyezve hallgatta végig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.