Hajdú Péter Beköltözve című műsorának legújabb részében PSG Ogli szerepelhetett vendégként. Ogli, a fényűző élete, a drága autói és a kimagaslóan magas követőtábora által lehet ismerős már mindenki számára. A műsor előzeteséből derült ki, hogy Peti kénytelen volt szerelmet vallani Köllő Babettnek, a Sztárban sztár egyik zsűritagjának.

Egy elvesztett fogadás eredménye volt, hogy Hajdú Péter kénytelen volt üzenetben szerelmet vallani Köllő Babettnek. Lapunk ezzel kapcsolatban kereste meg a színésznőt, aki részletesen beszámolt erről az élményről. „Hát elolvastam, elkezdtem nevetni, mert tudtam, hogy a Peti sosem írna ilyet. Egyáltalán nem az ő stílusában íródott ez az üzenet” – mondta Babett a lapunknak. Ezek után kiderült, hogy az üzenetet PSG Ogli írta, csak Hajdú Peti nevében.
Biztos voltam benne, hogy ez nem a Peti írása. Furcsa volt az egész. Alapvetően azzal kezdte, hogy: »Mióta utoljára találkoztunk...« Én meg azon gondolkodtam, hogy már nagyon régen beszéltünk. Először csak az fogalmazódott meg bennem, hogy miért – nem tudtam összerakni
– mesélte Babett nevetve.
Mint kiderült, Babett is került már hasonló helyzetbe. „Aztán egyből bevillant, hogy Peti velem is megcsinálta ugyan ezt, mert én is buktam a fogadást. Így már teljesen egyértelmű lett számomra, hogy forgatáson vannak. Hát miért írna nekem ilyet?” – folytatta a színésznő, aki ezek után egyből válaszolt az üzenetre: „Egyből válaszoltam, és megkérdeztem Petit: „Ki van nálad?” – fogytatta Babett, aki ezek után már csak azt szerette volna tudni, hogy kitől származhat a meglepő vallomás.
Megkérdeztem, hogy ki küldte az üzenetet, és akkor küldött egy videot Olivérről, amiben azt mondta neki Peti, hogy „Mondtam, hogy nem a Babettnek kellet volna, mert ő egyből rájön!"
– mesélte Köllő Babett színésznő a történet végkifejletét.
Babett végül is jót nevetett a vallomáson, ha még elsőre nem is tudta, hogy miről van szó. Beszélgetésünk végén úgy fogalmazott, hogy ezt egy jól sikerült poénnak tekinti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.