Dávid Petra mindig is motiváló személyiségnek számított az emberek körében, hiszen megmutatta, hogy kellő felkészüléssel és kitartással igazából bármi elérhető. A mindig aktív fitneszguru azonban most arra emlékeztet, hogy néha meg lehet állni, hiszen a hétköznapi bőrünkben vagyunk a legtöbbet és az is értékes.

Elképesztő formában van Dávid Petra, ami évek hosszú munkája, de izmos és szálkás kinézete, amelyben megjelenik a legtöbbször közösségi oldalain, nem más, mint a projektjei része.
Tudjátok… sokszor csak a versenyformám kerül fel ide. De az év 90%-ában NEM úgy nézek ki
- sokkolta követőit Dávid Petra.
A Házasság első látásra korábbi sztárja elárulta, hogy jelenlegi kinézete az, amivel él és ezzel nincs is semmi gond, mivel ezt is meg kell becsülni.
„Ez itt most a valóság: nem színpad, nem extrém diéta, nem kifacsart forma. Hanem az a test, amit hosszú távon is egészségesen fenn tudok tartani. A versenyforma egy projekt — gyönyörű, látványos, de időszakos. A mindennapok teste pedig ez.”
Hozzátette, hogy ez is legalább annyira értékes, mint az általában látható kemény munkájának eredményeként megmutatott izmos test. Sokan elfelejtjük, de nem kell mindig csúcsformában lenni.
A lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben, és amit csinálsz, az tartható legyen
- zárta sorait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.