Zámbó Krisztián kettős érzésekkel gondol az édesapja ihlette produkcióra. Míg az ötletért és a sorozatért nagyon hálás, egy dolog nem hagyja nyugodni: úgy gondolja a főszereplő, Nagy Ervin jobban is felkészülhetett volna Jimmy karakterére.

Nekem nem tetszett, ahogyan ő játszott a Jimmy sorozatban, nagyon nem volt felkészülve apu szerepére, ami nekem nagyon szemet szúrt
– mesélte a Borsnak az énekes.
Minden idők egyik legsikeresebb magyar zenészét nem kis vállalás megformálni, ám Krisztián szerint nem csak ezzel lehetett probléma:
Valamilyen interjúban hallottam erről, ahogy azt nyilatkozta, hogyha Jimmy szólt kint valahol, akkor becsukták az ablakokat a párjával és nem akarták meghallgatni a dalait.
Nem csak Krisztiánnak voltak hiányérzetei a sorozattal kapcsolatban, Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián durván beleállt a műsor készítőibe, ugyanis úgy vélte, lerombolják édesapja örökségét.

"Természetesen nem arról van szó, hogy aput az égig kell magasztalni, vagy szentté kell avatni, nem! Mert rengeteget hibázott ő is, nem volt egy egyszerű eset, ahogy egyik művész sem, és a szórakozást sem vetette meg. De ebben a sorozatban az elvehetetlent is elvették tőle mind szakmailag, mind pedig a magánéletében. Sokkal inkább a botrányait és az őt körülvevő kényes témákat emelték ki. És persze megértem, dramaturgiailag így biztos hatásosabb vagy lehet, hogy jobb. De könyörgök, legalább azt ne vegyék el, ami van" – nyilatkozott korábban Zámbó Adrián.
Testvére véleményén osztozva Adrián is nagyobb felkészülést várt volna Nagy Ervintől:
A fekete leves Nagy Ervin játékát követően mutatkozik meg. Emberek, ez valami borzasztó volt! Önmaga paródiájává vált az ember.
A Zámbó család Nagy Ervinnel ellentétben, a fiatal Zámbó Imrét alakító Olasz Renátó alakításával abszolút meg volt elégedve, úgy vélik ez lett volna a tökéletes módja annak, hogy visszaadják édesapjuk karakterét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.