Dér Heni nem csak énekelte, hogy "Gyere, őrült!", de valóban meg is őrölt kicsikét a Sztárban Sztár színpadán. Pataky Attila, az Edda Művek frontemberének bőrébe bújt, ráadásul nem akármilyen helyzetben kellett helyt állnia, hiszen maga az utánzott is jelen volt, sőt, a produkció után ő volt az első, aki értékelhette a látottakat-hallottakat.

Nagyon stresszes volt látni a produkciót
- magyarázta Pataky Attila, hozzátéve: elkezdett aggódni, nehogy lecserélje a zenekar, majd pedig kifejtette: Heni egy hét alatt tanulta ki azt, amit ő 55 év alatt.
Mondanunk sem kell, a zsűri is odáig volt. Lékai-Kiss Ramóna olyannyira felpörgött, hogy még az értékelést is állva, ordítva adta elő.
Dér Heni Patakyként a Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évadának 11. adásában megszerezte az adás első 40 pontját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.