Jövőhéten már be is köszönt a várva várt december és a téli időszak kezdetével a karácsony is egyre közelebb érkezik hozzánk. Ördög Nóra is érzi ezt, akinek már most sikerült feldíszítenie egy karácsonyfát.

Nemcsak gyönyörű, de hatalmas és, ami a legfontosabb: mű. Az emberek körében örök hadakozás, hogy melyik fenyőfa az igazi vagy a megengedett, illetve hogy a műfenyő nem-e az igazi fenyőfa megcsalása. A műsorvezető szerint életük legjobb döntése volt, mikor pár évvel ezelőtt műfenyőre váltottak.
„A mórahalmi családi ház előtt, ahol felnőttem, hatalmas fenyőfák állnak: karácsonyok emlékei. Gyerekkoromban minden évben gyökeres fenyőt vettünk a közeli faiskolából. Szinte már szertartás volt, hogy december elején közösen kiválasztottuk, az ünnepek után pedig apukám elültette az udvarunkban” - meséli gyerekkora karácsonyáról Nóra.
Sajnos a felnőttkor a praktikus dolgoknak ad nagyobb teret, így búcsút kellett inteni az örökzöldnek.
„A budapesti életünkben az ültetés már nem volt opció, több szezonnyi hadakozás után a tűlevelekkel és a kiszáradó, lekonyuló ágakkal pár évvel ezelőtt beruháztunk egy műfenyőre. Életünk legjobb döntése volt. Tökéletes forma, nem hullik, nem szemetel. Annyira hibátlan, hogy amikor a Csücsökben az első karácsonyunkat töltöttük, nem is volt kérdés, hogy oda visszük, hadd gyönyörködjön benne mindenki.”
A műfenyőnek Ördög Nóra is sok előnyét látja onnan kezdve, hogy praktikus, nem szúr, környezetkímélő és nem is kell mondani, hogy eléggé pénztárcakímélő megoldás is.
„Aztán persze ott is maradt és teljesít ragyogó szolgálatot minden karácsonykor. Újabb évek következtek, amikor hagyományos fa díszítette az otthonunkat. De amikor idén felmerült, hogy a fotóstúdióban milyen fát állítsunk, újra a műfenyő mellett döntöttünk. Környezetkímélő, évekig megoldva a helyzet, minden alkalommal ugyanolyan sűrű, friss és zöld és formás. Nem kell rajta gondolkodni, nem konyulnak le kiszáradva az ágai. És most már arról is hitelesen be tudok számolni, hogy nagyon kényelmes díszíteni: végre egy fa, ami nem szúr, és nagyon könnyű kidekorálni. (Ettől még persze a saját bénáskodásomtól nem ment meg, egy üveggömböt csak sikerült összetörnöm)” - írta a műsorvezető a közösségi oldalán.
A lenyűgözően feldíszített fát és a díszítési folyamatot Ördög Nóra videójában meg is tudjátok nézni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.