A Megasztár versenyzői hetek óta a Megaházban élnek, és ha nem is kell nagyon szigorú szabályokat betartaniuk, azért néhány dolog megvan nekik szabva. Például az, hogy nem hagyhatják el csak úgy a Megaházat, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve meglátogassák a családjukat.

Curtis egyetlen "talpon maradt" versenyzője, Kökény Lali viszont most kimenőt kapott, hogy mesterével együtt falatozzon egy jót édesanyja, Kökény Aranka legendás húsleveséből. Kökény Attila felesége terített asztallal várta haza fiát, a családi látogatásra pedig Curtis is elkísérte.
„Fáradt vagyok, mert sokat kell készülni nagyon, meg sokat gyakorlunk, de mindig megpróbálok este hamar lefeküdni. Túl sokszor nem sikerül”
- vallotta be Kökény Attila fia, miközben csillogó szemekkel szedett a gyöngyöző húslevesből.
„Hát, ezt tudom, mert mindig leellenőrzöm, hogy mikor voltál utoljára elérhető” - mesélte nevetve Kökény Aranka.
A spontán látogatás tehát remekül sikerült a szülői házban, a Megasztár nézői pedig remélik, hogy Kökény Lali erőt merít az édesanyja leveséből és abból sok szeretetből, amit kapott.
A Megasztár egykori felfedezettje most nézőként élte át mindazt, amit évekkel ezelőtt versenyzőként tapasztalt. Kökény Attila ezúttal nem a reflektorfényben állt, hanem a sorok között, kamerával a kezében, miközben fia a színpadon énekelt.
Látszott rajta, mennyire meghatotta a pillanat – a mosolyából, a csillogó szeméből és abból, ahogyan a közönség reakcióját figyelte.
„Elképesztően ügyes és tehetséges – én ezt mindig is tudtam. De azért ez a verseny nagyon sok mindent kihoz a fiatalokból, és ezt látom a fiamon is, meg a többieken is. Mindenféle impulzus éri őket, és aki ügyes, az ezt jóra tudja fordítani. Az a szép az egészben, hogy még a rossz tapasztalat is tanít. Látom, hogy ha éri egy pofon, akkor sem omlik össze, hanem feldolgozza, továbbmegy, és ettől csak erősebb lesz. Ha a fiam nem lenne tehetséges, őszintén, nem engedtem volna, hogy eljöjjön ide. De hálistennek ez az ő döntése volt, nem a miénk – magától jött ide a Megasztárba, mert érezte, hogy most van itt az ideje. Nagyon örülök neki, mert azt látom, hogy hétről hétre fejlődik, ügyes, magabiztosabb, és ami a legfontosabb: boldog. Ez az, ami igazán számít"
Attila szerint a fiában ugyanaz a tűz ég, mint benne annak idején, most kívülről, támogatóként figyelheti ezt az utat.

Mint minden tehetségkutatóban, most is akadnak kritikus hangok, de Kökény Attila szerint a fiataloknak meg kell tanulniuk különbséget tenni az építő és a rosszindulatú megjegyzések között.
„A negatív komment, ha építő, azt el kell fogadni. Én is mindig elfogadtam, mert abból lehet tanulni. Az ostoba, rosszindulatú véleményekkel viszont nem hogy elfogadni, elolvasni sem kell. Nem értem, hogyan tudnak emberek 17–18 éves gyerekeknek ilyen gonoszságokat írni. De ez jelentéktelen, olyan, mint a pipa füst – elszáll, és ennyi”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.