Herceg Erika Ádám Attila védőangyalaként tündököl hétről hétre. A Megasztár mestere teljes mellszélességgel áll ki a csupán 17 éves borsodi fiú mellett, akit már a válogatón megmentett a kieséstől. A versenyző sorsa most megint veszélybe került, édesapja ki akarta venni őt a versenyből… Erika újra megharcolt a fiúért, a Borsnak pedig elárulta, mi lehet a baj az élő adások során…

Néhány napja derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy Ádám Attila édesapja ki akarja venni a fiát a műsorból a sok bántás miatt, amit a közönségtől, és főleg a zsűriben ülő Curtistől kap. Egészen a szombat esti élőadásig kétséges volt, hogy Attila folytathatja-e a versenyt. Végül a műsor elején bejelentették, Attila marad. Erika a Borsnak elmondta:
„Ez egy közös döntés volt. Attila nagyon szeretett volna bent maradni és folytatni a versenyt” – szögezte le a szőke szépség.
„Arra gondoltunk, hogy a Jóisten azt akarta, hogy ő bekerüljön, és itt legyen. Az angyalok vigyáznak rá. Szóval nem szabad elengedni a lehetőséget. Csinálni kell, amíg mehet előre” – vélekedett Erika, majd a bántó szavakra ezt reagálta:
Én látom rajta a fejlődést. Ő próbán mindig nagyon jó, de élőben valami történik. Ez az izgulás, ezzel nehezen tud mit kezdeni az ember
– vonta meg végül a vállát, majd megígérte, a jövőben még keményebben dolgoznak azon, hogy Attila jó produkciót hozzon a színpadra. Ezt a Megasztár másik három zsűritagja is várja: a szombati adásban ugyanis a mesterek valósággal Erika torkának estek Attila gyengébb teljesítménye miatt.

Néhány napja még úgy tűnt, a Megasztár Ádám Attila számára véget ér. Édesapja ezzel a sokkoló bejelentéssel hívta fel ugyanis Erikát:
„Arra a döntésre jutottunk, hogy szeretnénk Attikát kivenni a műsorból. Ez, ami felé megy, már nem kritizálás, hanem a teljes lenézés, és ezt az emberek kilencven százaléka így látja. Én, mint szülő, úgy érzem helyesnek, az a legtisztább módja, ha kivesszük a versenyből, hogy a lelkét ne viselje meg a dolog, mert annyit nem ér ez az egész. Itt a zsűri részéről ezek a kritikák nem építő jellegű kritikák, nem biztató kritikák, mint amiket a többi versenyzőnek mondanak” – háborgott a szülő, aki végül az utolsó pillanatban megenyhült. A Megasztár negyedik élő adásából nemcsak Attila okozott emlékezetes pillanatokat: Johanna és Olívia elvarázsolta a zsűrit, Kökény Lali pedig távozott a versenyből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.